Keresik az év Ifjú Kócsagőrét

Hír

2017/03/23

Az idén immár ötödik alkalommal rendezik meg az Ifjú Kócsagőr programot, melynek célja a természetvédelmi tevékenységek bemutatása, népszerűsítése. Az Y Triász, a Földművelésügyi Minisztérium, a 10 hazai nemzetipark-igazgatóság, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft., valamint a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága konstruktív együttműködésének köszönhetően, impozáns díjjal és külföldi tanulmányúttal is gazdagodhatnak a program nyertesei.

A Prizma Junior különdíjat elnyert Ifjú Kócsagőr program elsődleges célja, hogy az Y generációt kicsábítsa a számítógépek és a blogok világából a természetbe, hogy minél többen megismerhessék az aktív természetvédelmi munka rejtelmeit.

Az Y-Triász, melynek tagjai a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a 30Y zenekar és a Fürge Diák Iskolaszövetkezet 2013-ban létrehozta az Ifjú Kócsagőr programot, tekintettel a fiatalok kiemelkedő szerepére a természetvédelemben.

Az évről-évre egyre népszerűbb programra a szervező 2017. április 22-ig (Föld Napja) várja azoknak a 18 és 24 év közötti fiataloknak a jelentkezését, akik szívesen részt vennének értékteremtő programokban, szeretnének gyakorlati és elméleti szinten betekintést nyerni a természetvédelem világába.

Azok a diákok, akik a pályázatuk alapján bejutnak az első fordulóba, májusban területi megmérettetésen vesznek rész a nemzetipark-igazgatóságoknál. Akik fennmaradnak a szűrőn, a nyár folyamán részt vehetnek egy kéthetes szakmai gyakorlaton egy-egy természetvédelmi őr mellett az ország valamelyik nemzeti parkjában, vagy Budapest védett területein.

A sikeres szakmai gyakorlatot követően, a diákok augusztus végén egy újabb területi döntőn mérik össze tudásukat, melyek nyertesei végül egy országos döntőn vesznek részt. Az országos döntővel egybekötött háromnapos záróeseményt az idén a Kiskunsági Nemzeti Parkban, Kunszentmiklós-Kunbábonyban rendezzük meg, ahol a versenyzők beszámolnak a gyakorlaton szerzett tapasztalatokról, ismereteikről, valamint könnyített természetvédelmi őri vizsgát tesznek. Az országos döntő nyertese lesz 2017 Ifjú Kócsagőre, akinek nyereménye a mentor természetvédelmi őrével együtt (Matula és Tutajos) egy hatnapos tanulmányút a csehországi Krokonose Nemzeti Parkban.

Az Ifjú Kócsagőr program eddigi sikerét bizonyítja, hogy az elmúlt években egyre több diák jelentkezik a programra és ismerkedik meg a terepi természetvédelmi feladatokkal.

forrás: Kiskunsági Nemzeti Park

A rovat új hírei

Hasonló