Magyar Nemzeti Parkok Hete

Hír

írta: Admin
2013/05/24

Európa-szerte május 24-én ünneplik az Európai Nemzeti Parkok Napját. Hazánkban is számos program várja az érdeklődőket.

Ezen a napon nemcsak a megőrzendő természeti értékek fontosságára, hanem az ismeretterjesztésre, a minket körülvevő természet bemutatására is igyekeznek felhívni a figyelmet a szakemberek. Hazánk tíz nemzeti parkja is csatlakozott a nemes kezdeményezéshez, számos szabadtéri programot kínálnak országszerte a kikapcsolódni vágyóknak. Részletes programokat a természetvédelem hivatalos honlapja tartalmaz.

 

Idén június 7. és 16. között

Hazánkban 2007 óta rendezi meg a természetvédelemért felelős minisztérium a Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvénysorozatot. Idén június 7. és 16. között már hetedik alkalommal várják nemzeti parkjaink a kalandvágyókat különleges természeti élményekkel, ingyenes és kedvezményes programokkal. Gyermekek, felnőttek, családok számára is remek alkalom, hogy kikapcsolódás közben ismerjék meg hazánk legszebb tájait, gazdag természeti örökségét gyalog, kerékpáron vagy vízen.

Hortobágy, Debrecen, és a többiek

A rendezvény központi nyitóhétvégéjének június 7-9-én ezúttal a Hortobágyi Nemzeti Park és Debrecen ad otthont. Június 7-én, pénteken a hortobágyi látogatóközpontba várják a szakmai közönséget a legnagyobb hazai ökoturisztikai konferenciára. A nemzeti parki ökoturisztikai termékfejlesztés lehetőségeiről neves szakemberek előadását hallgathatják meg a téma iránt érdeklődők.

A debreceni Emlékkertben péntek délutántól indul a „zöld forgatag”, és egészen vasárnap késő délutánig folyamatos programokkal várnak minden érdeklődőt. Tíz nemzeti parkunk bemutatkozása, hagyományőrző kézművesek bemutatói, szakvezetéses túrák hazánk első védett természeti területére, a Nagyerdőre, ifjú természetvédelmi őrök Kócsagőr-próbája, természetismereti játékok garantált nyereményekkel – csak egy kis ízelítő a széles programkínálatból. A leggazdagabb program június 8-án, szombaton várja az érdeklődőket, amikor kicsiknek és nagyoknak szóló koncertek, előadások, könyvbemutatók is színesítik a kínálatot. A program csatlakozik a Debreceni Pulyka Napok és a Debreceni Ünnepi Könyvhét rendezvényeihez is. A kínálatot tovább színesíti a 30 Y zenekar szombat esti Szentimentálé című koncertje a Kölcsey Központban.

A szombati napon mutatkoznak be először együtt a Nemzeti Parki Termék védjegy elismeréssel díjazott, különleges ízvilágú és minőségű termékek is. A védjegy garantálja, hogy az előállított termék védett természeti területen vagy Natura 2000 területen, elsősorban helyi alapanyagokból, a helyi hagyományok figyelembe vételével készült. Ezen a napon ünnepélyes keretek között adják át a védjegyet újonnan elnyert termékek védjegyhasználati jogosultságát igazoló okleveleket. A nap folyamán a látogatók meg is kóstolhatják ezeket a készítményeket a „Nemzeti parkok ízei” standon.

Június 10-16-ig a többi nemzeti park is csatlakozik a rendezvényhez ingyenes és kedvezményes programokkal.

forrás: Vidékfejlesztési minisztérium

A rovat új hírei

Hasonló

Csillagséták

Csillagsétákat szerveznek a magyarországi nemzeti parkok.