Európai Nemzeti Parkok Napja

Magazin

írta: Fáy Bence
2013/05/24

Május 24-én ünnepeljük az Európai Nemzeti Parkok Napját. Lássuk röviden történetüket, és tekintsünk meg néhány gyönyörű fotót.

Mitől Nemzeti Park a nemzeti park?

A Természetvédelmi Világszövetség meghatározása szerint olyan terület, amelynek ökológiai egységessége megőrzendő a jelen, és jövő generációi számára. Védendő mindenfajta ipari, mezőgazdasági hasznosítástól. Továbbá lehetőség nyílik rajta nemcsak tudományos, hanem oktatási és szabadidős tevékenységek végzésére is.

Születésük

Először az Egyesült Államokban helyeztek állami védelem alá egy területet. 1864. június 30-án az Abraham Lincoln által aláírt törvény a kaliforniai Yosemite Valley-t és a Giant Sequoias-i Mariposa Grove-ot állami tulajdonba vette, megalapítva így a Yosemite Nemzeti Parkot. Az első „igazi” nemzeti park, a Yellowstone, melyet 1872-ben hoztak létre.

Az öreg kontinensen 1909. május 24-én alakultak meg az első nemzeti parkok, (Svédországban, mindjárt  9 darab) ennek emlékére 1999 óta, minden év május 24-én ünneplik az Európai Nemzeti Parkok Napját. Így próbálván felhívni a nagyközönség figyelmét a védett területekre, jelentőségükre, és egyúttal minél szélesebb támogatottságot szerezni a természetvédelem ügyének.

Európai összefogás

Az 1973-ban alakult EUROPARC Szövetség jelenleg 38 ország 400-nál is több védett területéért felelős. Létrejöttének oka, hogy a természeti erőforrások igényes fenntartását ma már nem lehet egyes nemzeti parkok, országok keretein belül megoldani, ezért Összefogásra, a programok összehangolására, ismeretek-, tapasztalatok cseréjére van szükség ahhoz, hogy komoly, tartós, eredményeket lehessen elérni.

Mi a helyzet nálunk?

Magyarország területén tíz gyönyörű nemzeti park található. (Hortobágyi, Kiskunsági, Bükki, Aggteleki, Fertő-Hanság, Duna-Dráva, Körös-Maros, Balaton-felvidéki, Duna-Ipoly, Őrségi Nemzeti Park) Mind közül a legrégebbi (1973), és egyben a legnagyobb területű, a Hortobágyi. A Magyar Nemzeti Parkok Hete számos érdekes programmal várja az érdeklődőket.

 

forrás: wikipedia.org

A rovat új hírei

Hasonló

Csillagséták

Csillagsétákat szerveznek a magyarországi nemzeti parkok.