Méhészeti Egyesület: több mint 300 méhészet jelzett méhpusztulást

Hír

írta: MTI
2018/07/13

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke szerint a méhpusztulás összefügg a napraforgó-termesztéssel.

Ahol nem termesztenek napraforgót, illetve az nem mézel jól, azokban a megyékben nincs problémája a méhészeknek, például a Dunántúli megyékben, Győr, Sopron, Vas, Zala vagy Nógrád megyében. Ezzel szemben Jász-Nagykun, Békés, Fejér megyében gondot jelent.

Az elnök megmagyarázhatatlannak nevezte a jelenséget, azt mondta, nem klasszikus tünetegyüttest mutat a méhelhullás, a kaptár néptelenedés. A tömeges méhpusztulás miatt az Agrárminisztérium vizsgálatot rendelt el.

Kitért arra is, hogy a méhpusztulás jelentős hatással van a méztermelésre, valamint a jövő évi akáctermésre is, ezért a következő két és fél hónapban a méhészek feladata a méhcsaládok regenerálása.

A neonikotinoidok - amelyeknek már egészen kis mennyiségétől is elpusztulnak a méhek - szabadföldi használata például az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) javaslatára jövőre már az Európai Unió teljes területén tilos lesz, és ezeket a szereket kizárólag állandó üvegházakban engedélyezik. Ezeknek a szereknek a legnagyobb kockázata az, hogy amikor csávázószerként a vetőmagok bevonására használják őket, akkor felszívódnak, bekerülnek a pollenbe és a nektárba, s az a mennyiség, ami így szennyezi a méheket, ha nem is azonnal öli meg őket, de hosszútávon károsítja őket - mondta az InfoRádiónak Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyi anyag szakértője. - forrás: napi.hu

kép forrása: pixabay.com

forrás: MTI, napi.hu

A rovat új hírei

Hasonló

Több mézet kellene fogyasztanunk!

A mézfogyasztás fontosságáról, a méz élettani hatásairól és táplálkozásunkban betöltött nélkülözhetetlen szerepéről ...