Négy tigrismagzatot és egy védett szumátrai tigris bundáját találták meg Indonéziában

Hír

írta: MTI
2019/12/10

Letartóztattak vadorzás vádjával öt embert Indonéziában, miután egy védett szumátrai tigris bundájára, valamint egy üvegben négy tigrismagzatra bukkantak.

A súlyosan veszélyeztetett fajnak kevesebb mint 400 egyede él a vadonban. Nem tudni, hogy a magzatok abból a felnőtt példányból származnak-e, amelynek a bundáját megtalálták.

A Riau tartománybeli gyanúsítottakat egy bejelentés nyomán tartoztatta le a rendőrség. Kettejükről úgy tudni, kereskedők voltak, legfeljebb öt év börtönre és 100 millió rúpiára (2,1 millió forintra) büntethetik őket.

Az alfaj egykor Jáván és Balin is élt, ma már csak Szumátra szigetén fordul elő. A Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint az erdőirtás fokozódása és az intenzív orvvadászat oda vezethet, hogy a nemes vad Szumátrán éppúgy kihal, mint korábban Jáván és Balin.

"A szigorúbb intézkedések, az erőteljesebb hatósági fellépés ellenére Szumátrán és Ázsia más részein is jelentős a tigristestrészek piaca" - közölte a szervezet.

A vadkereskedelmet monitorozó Traffic nevű szervezet szerint a szumátrai tigrisek majdnem 80 százalékának pusztulása a vadorzók számlájára írható. Van, ahol a tigrisek bizonyos testrészeinek, köztük a csontjainak gyógyhatást tulajdonítanak, alaptalanul.

 


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Határozat az orvvadászat ellen

Mivel a vadon élő fajok elleni bűnözés súlyos mértékben fokozódott, az ENSZ egy történelmi jelentőségű határozatot fogadott ...