Sasfészek-kamera a Hortobágyon

Hír

írta: Admin
2014/06/18

Eddig soha nem látott felvételekkel örvendeztetik meg a természetvédők az élő adások rajongóit: szerdától "élő adásban" figyelhetik meg az érdeklődők egy, a Hortobágyi Nemzeti Parkban (HNP) élő parlagi sas család fészkét, és szurkolhatnak azért, hogy minden fióka épségben kirepüljön.

A fiókákon még látszanak a pehelytollak, amelyeket hamarosan felvált a felnőttkori, repülésre alkalmas tollazat. A szakértők szerint néhány héten belül már megkezdődhetnek az első szárnypróbálgatások.

A parlagi sas rendkívül óvatos madár, még a számára kialakított téli etetőn is ritka vendég, az pedig igazi rejtély, hogy a territóriumán található fészkek közül éppen melyiket foglalja el. Így történhetett, hogy az egyik fészek mellé szerelt kamera parlagi sasok helyett vörös vércsék fészkelését közvetíti, immár hónapok óta - ismertette a HNP, a HELICON Life Program, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Természetfilm.hu Tudományos Filmműhely Egyesület MTI-hez eljuttatott közös sajtóközleménye megjegyezve, hogy utóbbiak költésénél fordulatosabb családi drámát elképzelni is nehéz lett volna: a vércsék első fészekalját ugyanis a kamerák szeme láttára dúlta fel egy nyest, most a második költésből született, pehelytollas fiókák cseperedését követhetik élőben. A parlagi sasok valamivel távolabb, egy nyárfán költöttek.

A HNP természetvédelmi őrszolgálatának felügyelete mellett kedden gyűrűztek meg három sasfiókát. A rövid és problémamentes beavatkozás ideje alatt az őrszolgálatnak és a természetfilmeseknek sikerült a szomszédos fán egy kamerát üzembe helyezni. A madarakat nem zavarja a kamera, a természetvédők is biztosak abban, hogy a költés zavartalanul folytatódhat.

A sasfészek-kamera éjjel-nappal működik, így a természetvédők állandóan szemmel tudják tartani a madarakat.

Az élő közvítítés ezen a linken érhető el.


forrás: Hortobágyi Nemzeti Park, MTI

A rovat új hírei

Hasonló