Több védett ragadozómadarat lőnek ki illegálisan a korlátozások óta Angliában

Hír

írta: MTI
2020/05/18

Megnőtt az illegálisan kilőtt védett ragadozómadarak száma Nagy Britanniában a kijárási korlátozások hat héttel ezelőtti bevezetése óta - közölte az RSPB brit madárvédelmi szervezet.

A szervezet szerint a madarak között vannak rétihéják, vándorsólymok, vöröskányák, ölyvek és egy macskabagoly is. A szakértők szerint az esetek előre megfontoltak voltak, döntő többségük lőterekhez vagy lőgyakorlatokra alkalmas területekhez köthető.

Mark Thomas, az RSPB nyomozói csoportjának tagja szerint "vadnyugati" helyzet alakult ki a vidéki területeken; azokat, akik ragadozómadarakat akartak lőni, felbátorította a vadőrök és kirándulók hiánya.

Kiemelte, hogy az esetek számának hirtelen megemelkedése pontosan egybeesett a kijárási korlátozások meghirdetésével. Normál esetben az évnek ezen szakaszában 3-4 jelentés érkezik hetente arról, hogy védett madárfaj egyedét ölték meg, most viszont naponta érkezik jelentés 3-4 esetről az ország egész területéről.

"Több mint húszéves nyomozói munkám során soha nem tapasztaltam még ilyet. Fel kell függesztenünk minden jelenlegi nyomozást, hogy feldolgozzuk ezeket a jelentéseket. Ezek nem légpuskás fiatalok, itt vadállatok elleni, irányított bűncselekményekről van szó" - fejtette ki Thomas.

A nyomozók szerint az esetek tényleges száma valószínűleg jóval nagyobb a jelenleg ismertnél, de kevesebb ember jár az érintett területeken, akik jelenthetnék a történteket.


Kép forrása: commons.wikimedia.org / Szerző: Peter Gronemann


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Elkészült a 2019-es sasleltár

Immáron 16. alkalommal szervezte meg a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel közösen a ...