Díjazták az energiatudatos vállalkozásokat a Virtuális Erőmű Program keretében

Hír

2016/03/06

Rekordszámú, 29 vállalkozást díjazott a Virtuális Erőmű Program (VEP), amely mára egy átlagos méretű erőmű kapacitásainak megfelelő energia-megtakarítást gyűjtött össze; a VEP-ben, amelyet a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft.  indított, idén ötödik alkalommal díjazták az energiatudatos és a már mérhető eredményeket elért energia hatékony vállalkozásokat pénteken Budapesten.

Marczinkó Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, az esemény védnöke hangsúlyozta, hogy az energiahatékonysági és megújuló energetikai beavatkozások a vállalati szektor versenyképesség-növelésének és a gazdaság karbon-mentesítésének fontos alapját jelentik.

A 2011-ben indított program elsősorban a kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv) nyújt tanácsadást, technikai segítséget ahhoz, hogy környezettudatosabban és versenyképesebben működhessenek.

Szili Katalin, a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának tiszteletbeli elnöke, a VEP fővédnöke a díjak átadása előtt felidézte, hogy tavaly júniusban az Európai Bizottság által szervezett Európai Fenntarthatósági Héten 153 energiahatékonysági program közül a VEP-et a legjobb három közé választották.

Mezősi Balázs, a Virtuális Erőmű Programot működtető szervezet operatív igazgatója elmondta, a VEP feladata, hogy összegyűjtse, rendszerezze, számszerűsítse és közzétegye a vállalkozások energiahatékonyság terén elért eredményeit. Célul tűzte ki, hogy 2020-ig egy 200 megawattos erőmű éves termelésének megfelelő energia megtakarítást mutasson be. Mezősi Balázs kiemelte: eddig 115 megawatt erőművi kapacitásnak megfelelő megtakarítást sikerült elérni. A programmal aktív részvevőként 8500 cég áll kapcsolatban - tette hozzá.

Beszámolt arról is, hogy a VEP és az NGM közösen nyerte meg az Interreg Europe Programban kiírt energiahatékonysági pályázatot, amely a vállalati szektor és a kormányzatok között a híd szerepét tölti be. Az MTI kérdésére elmondta, ennek keretében azt dolgozták ki, hogy a már működő energiahatékonysági gyakorlatokat hogyan lehet eljuttatni az Európai Unió más országaiba, hogy ezek alapján az adott kormányzati szereplők pályázatokat és programokat tudjanak kiírni és megvalósítani az energiahatékonyság jegyében. A rendezvényen három kategóriában díjazták a vállalatokat, átadták a Mentor Vállalat, az Energiahatékony Vállalat Díjakat, és az Energiatudatos Vállalat Címeket.

A Mentor Vállalat Díját az Audi Hungária Motor Kft. és a Cothec Energetikai Üzemeltető Kft. vehette át. Az Energiahatékony Vállalt díjában 11 vállalkozás részesült, többek között az Aufwind Schmack Első Biogáz Szolgáltató Kft., a NATURTEX Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft., valamint a Continental Automotive Hungary Zrt. Energiatudatos Vállalkozás címet pedig 16 cég kapott, többek között a BKV Zrt., a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft., a Green Tyre Zrt., és az Agroline Kft.

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló