Elektromos autók: Ezer új e-autó töltőállomás létesülhet Magyarországon!

Hír

írta: MTI
2016/08/16

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) elektromos töltőállomások létesítésére kiírt pályázata a Jedlik Ányos terv megvalósításának egyik fontos eleme. Az 1,25 milliárd forintos keretösszegű vissza nem térítendő támogatásra a 15 ezernél nagyobb lélekszámú települések önkormányzatai pályázhatnak.

A pályázat elindítását Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn jelentette be. A pályázatokat szeptember 15-től lehet benyújtani, és azokat a keret kimerüléséig, de legfeljebb 2016. december 31-ig fogadják be. A fejlesztések támogatásával szeretnék elérni, hogy Magyarország minden nagyobb településén elérhető legyen az elektromos járművek töltése közterületen. A tárca számításai szerint a támogatásból mintegy ezer új e-töltőpont létesülhet országszerte.

A miniszter az elért eredmények között említette, hogy jelenleg több mint ezer zöld rendszámú autó közlekedik az utakon, 2020-ig szeretnék elérni az 50 ezret. Ezt reális célnak nevezte, mivel a járművek árának és az üzemeltetési költségek csökkenésével a folyamat a következő években gyorsulhat. Az NGM ennek érdekében további támogatásokat dolgoz ki, ezek között említette egyebek közt az otthoni töltők beszerzését is.

A zöld rendszámú autók több nagyvárosban, köztük Budapesten, Debrecenben vagy Zalaegerszegen önkormányzati döntés alapján számos kedvezményt kapnak, példaként a díjmentes parkolást emelte ki a miniszter. A kormány januártól egyszerűsítette a töltőberendezések létesítési és üzemeltetési feltételeit, és számos adókedvezménnyel - regisztrációs adómentesség, vagy cégautó-adó eltörlése - ösztönzi a járművek elterjedését - sorolta. Csaknem 100 töltőpont létesült egy éven belül egy tavaly meghirdetett pályázatból - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a közösségi közlekedésben Budapest Európa szerte elismert projektet valósít meg, 3,9 milliárd forintos támogatásból. Három hónapja 20 magyar fejlesztésű és gyártású tisztán elektromos busz közlekedik a fővárosban, ami a legnagyobb flotta Európában.

Elmondta, Magyarország az e-gépjárműgyártásnak aktív résztvevője szeretne lenni, kutatás-fejlesztés-innovációban is.

Ismertette: a pályázatban feltétel, hogy a töltőállomásoknak bárki által, bármikor hozzáférhetőnek kell lennie, és az önkormányzatoknak legalább 5 évig vállalniuk kell az üzemeltetést. A meghirdetett támogatásra, ami akár 100 százalékos is lehet, megyei jogú városok, budapesti kerületek, és a fővárosi önkormányzat is pályázhat. Az önkormányzati önrész hiánya nem kizáró ok - mondta.

A részletes pályázati kiírás ezen a linken érhető el.

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

James Bond is elektromos autóba ül

Elektromos autót fog vezetni James Bond a legújabb filmjében, hogy kidomborítsák a brit titkos ügynök környezetbarát karakterét - ...