Így gondozd a mikulásvirágod!

Magazin

írta: Streit Nóra
2012/12/12

A téli cserepes növények közül az egyik nagy kedvenc az ünnepek közeledtét jelző mikulásvirág, amely ma már a klasszikus piros mellett több színben is kapható: az idei sláger például a cirmos levelű új hibrid. A növény – ha kellő odafigyeléssel gondozzuk – jövőre is ugyanúgy pompába borul, mint most.

Akár 3-4 méter magasra is megnőhet!
A kutyatejfélékhez tartozó dísznövény, az Euphorbia pulcherrima  Közép-Amerikából, Mexikóból származik. Jóval az európaiak megérkezése előtt az indián tisztaság jelképeként az aztékok termesztették. A nagy becsben tartott növény azonban csak a hegyvidéki klímán maradt meg. Az így nevelkedett példányok viszont akár 3-4 méter (!) magasra is megnőhetnek – a mai, lakásban tartott növények természetesen ritkán érik el ezt a méretet. Az USA-ban az 1900-as évek elején kezdték termeszteni, illetve nemesíteni a mikulásvirágot. A húszas években jutott el Európába, ahol hatvanas évekig még vágott virágként volt ismert, ma már azonban kizárólag cserepes növényként termesztik.

Leveli adják jellegzetes színét
Talán nem mindenki tudja, hogy a növény nem a virágaival díszít, hanem a friss felleveleivel. A zöld és a piros levelek ugyanolyan levelek: előbb-utóbb a piros is bezöldül, viszont ezek a felső levelek jellemzően pirosak. Manapság már létezik fehér, sárga, narancssárga vagy akár rózsaszín változat is. Virágainak, a jelentéktelen kis bimbócskáknak nincs komoly díszítő értékük. Fontos megemlíteni azt is, hogy a növény mérgező, a méreganyagot a tejnedve tartalmazza. A vele való foglalkozásnál ezért ajánlott a kesztyű használata. Jó hír, hogy a mikulásvirág kedvelőinek viszonylag könnyű dolguk van. A munka nehezebb részét ugyanis a kertészek végzik el helyettük, ez pedig a fellevelek „bepirosítása”, amely folyamat a napsütéses órák számának csökkenésével indul meg.

Állandó hőmérséklet, napfény, heti egy locsolás
A mikulásvirágot óvjuk a tűző napsugaraktól, de a lakás napfényes részén helyezzük el. Minél több fényt kap, annál hosszabb ideig virágzik, és a fellevelek is sokáig szépek maradnak. A növény nem kedveli a hőmérsékletváltozást és a huzatot, így a legjobb, ha nyílászáróktól távol tartjuk. Ha ablakot nyitunk, vagy esetleg egy fűtőtest hozzáér, netán közlekedünk mellette, hajlamos bebarnulni, illetve befoltosodni. Ilyenkor a levelet nyugodtan le lehet csippenteni, hiszen viszonylag hamar hoz új hajtásokat. A legjobb öntözési módszer, ha hetente egyszer állott vízzel teli edénybe helyezzük a mikulásvirág cserepét. Vigyázat, ha túllocsoljuk a növényt, ledobja a megnehezedett leveleit. Teljesen lekopaszodott növény esetében érdemes visszavagdosni az ágakat, és két-három hónapig meleg, napos helyen tartani. Ezután néhány hétig le kell csökkenteni a napsütéses órák számát, és újra bepirosodnak a levelek.

Ne dobjuk el, ha hullatni kezdi leveleit!
A mikulásvirágot egész évben lehetne pirosítani, ennek ellenére október-novembertől tart a virágzási időszaka körülbelül január-februárig. Tehát ha jól érzi magát, akkor akár február végéig is ilyen szép piros marad. A mikulásvirág tél vége felé kezdi hullatni a levelét. Sokan azt gondolják, hogy hamarosan elpusztul, pedig csak pihenni készül, ezért ne dobjuk ki a leveleit vesztett növényt. Visszametszés, újraültetés, rendszeres tápoldatozás után nyáron új hajtást hoz. Ősszel pedig mesterséges fénytől védett helyen újra színpompába borulnak a levelei.

 

A rovat új hírei

Hasonló

Hogyan mozognak a növények?

Miért fordul a napraforgó a fény felé? Hogyan kapja el a "húsevő" növény áldozatát? Miért "alszanak" a virágok?