Mi lesz veled, karácsonyfa?

Magazin

írta: ecolounge
2013/01/08

Vannak, akiknél még áll a karácsonyfa néhány napig, mások vízkeresztkor vagy még előbb elbúcsúztak tőle. Jó hír, hogy a fenyők nem a szeméttelepen kötnek ki: áram, hőenergia, mulcs lesz belőlük, de akár mi is eltüzelhetjük őket kandallónkban.

Ideje lebontani a fát
A vízkereszt jelzi a nép kultúrában a vidám, farsangi időszak kezdetét, ezért is szükséges, hogy a bensőséges ünnepet jelző karácsonyfa ilyentájt kikerüljön a lakásokból. A hagyomány mellett persze a praktikum is vezérli a fa kilakoltatását, az átlagos lucfenyő ekkorra már általában siralmas állapotba kerül, levelei tömegesen hullnak. A strapabíróbb fajták még bírják, így azok még bent tarthatóak, főleg ha kisgyermek is van a háznál, ők szeretik minél tovább élvezni a nem mindennapi látványt.

Hogyan csináljuk?
Az elszáradt fenyőről bontáskor csak a legszükségesebb díszeket ajánlott leszedni, az üres szaloncukros papírok például ráérnek, mikor már az udvaron van a fa, a tűleveket ugyanis nagyon nehéz eltüntetni a szőnyegből, bútorból. Jó ötlet lehet egy erős metszőollóval, alkalmas késsel már bent levagdosni a nagyobb ágakat, így ugyan jelentős lesz a levélhullás, de csak egy helyen, nem pedig az egész lakáson végigvonszolt fa után kell majd söpörni.

Fenyőfa-újrahasznosítás a fővárosban
Sokan sajnálják az egykor szebb napokat látott karácsonyfákat. Nekik legyen vigasz, hogy karrierjüket hasznosan végzik be, általában fűtőanyagként tesznek szolgálatot hőerőművekben. A fővárosban a becslések szerint idén félmillió fa kerül az utcára, amit a kukások el is visznek. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vízkereszt után különjáratokat is indít. Budapesten mindenkit arra kérnek, hogy a kuka mellé vagy kijelölt helyekre tegye a fákat. Ha rajta marad valamilyen szemét, az sem baj, mert nem komposztálják a fenyőket, hanem a rákospalotai hulladékhasznosítóba kerülnek, ahol áramot és hőenergiát állítanak elő belőlük.

… és vidéken
Szegeden is hétfőtől kezdték elszállítani a fenyőket. Sokan azonban már előbb, a kukásautók megérkezése előtt összegyűjtik a fenyőfákat és fűtésre használják azokat, a maradékot pedig újrahasznosítják. A komposztálóüzemben egy daráló berendezésbe kerülnek a fák, itt mulcsot készítenek belőlük és a városi közterületekbe, parkokba kerülnek sétányok borítására. Debrecenben csak a kukák mellől viszik el a kidobott fenyőket, több mint 70 ezer fa kerül ilyenkor a szemétbe. A fákat itt is újrahasznosítják: ledarálják és talajtakaróként használják a szeméttelepen. A kerttulajdonosok azonban maguk is hasznosíthatják a levágott ágakat: takaróanyagként, mulcsként beválhatnak a nem teljesen kopasz ágak a hidegre érzékenyebb növények tövéhez halmozva, de ahol van kandalló, cserépkályha, ott házilag is égethetőek a maradványok.

 

forrás: Duna Híradó, kerteszblog.hu

A rovat új hírei

Hasonló

A nagy fenyőfadilemma

Ha karácsony, akkor karácsonyfa. A megfelelő darab kiválasztása és tárolása azonban nem egyszerű feladat.