Össze kell fogni a GMO-mentes mezőgazdaságért

Hír

írta: MTI
2015/03/15

Össze kell fogni annak érdekében, hogy egész Európa genetikailag módosított organizmus-mentes (GMO-mentes) övezet legyen, hogy a mezőgazdasági termelés teljes egészében GMO-mentessé váljon – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a nagyköveteknek rendezett, GMO-mentesség témájú háttérbeszélgetésen az MTI-nek pénteken Budapesten.


A miniszter átütő sikerként értékelte, hogy idén több mint négyéves tárgyalási folyamat eredményeként megszületett a genetikailag módosított élőlény(GMO) köztermesztésének tiltását lehetővé tevő uniós jogszabály-módosítás.Közölte, a módosítás lehetővé teszi, hogy a tagállamok szuverén módon, szabadon dönthessenek arról, hogy akarnak-e GMO-kat termeszteni a területükön vagy sem. Hozzátette: a genetikailag módosított növények termesztésének tiltása mellett más ágazatokban is komoly szerepe lehet az országok közötti együttműködésnek. Az állattenyésztésben például fontos a GMO-mentes takarmány biztosítása – mondta.

Fazekas Sándor kiemelte: az Európai Bizottság felmérései szerint az európai polgárok döntő többsége nem kíván géntechnológiával módosított élelmiszereket látni a tányérján. Úgy vélte, Európa országaiban ma már nem lehet figyelmen kívül hagyni a GMO-kal kapcsolatos óriási társadalmi elutasítottságot. Az országok közötti összehangolt, együttes fellépésből számottevő gazdasági, társadalmi, környezeti és egészségügyi előnyök származnak - mondta.

Az európai országok mezőgazdasága a hagyományos növénytermesztéssel és állattenyésztéssel is versenyképes tud maradni, sőt, kifejezetten kedvezőbb exportlehetőségekhez juthat – tette hozzá.

Fazekas Sándor kitért arra, hogy április 16-án és 17-én a Földművelésügyi Minisztérium kétnapos konferenciát szervez, amelynek egyik témája a GMO-mentes jelölés lesz. Szeretnék megvalósítani, hogy ettől az évtől a húst, halat, tojást, tejet, mézet GMO-mentes jelöléssel lehessen ellátni Magyarországon – közölte.

A GMO növényekről ide kattintva olvashat!

A rovat új hírei

Hasonló