FM: Magyarország elkötelezett a GMO-mentes mezőgazdaság megóvása mellett

Hír

írta: MTI
2017/08/02

A GMO-mentes termelési mód évszázados tradíciókra építkezik, Magyarország az egészséges, hagyományos élelmiszerek termelése, fogyasztása mellett kötelezi el magát.

Magyarország elkötelezett és következetes támogatója a GMO-mentes mezőgazdaság megóvásának a tudományos-kutatói együttműködések erősítésén keresztül is - forgalmazott Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója Pekingben, a Kína-Európa Szója Szimpóziumon elhangzott felszólalásában.

A szaktárca közleménye szerint a főigazgató a rendezvényen kiemelte, hogy a GMO-mentes termelési mód évszázados tradíciókra építkezik, Magyarország az egészséges, hagyományos élelmiszerek termelése, fogyasztása mellett kötelezi el magát.

Gyuricza Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy a takarmányozáshoz felhasznált génmanipulált szója kiváltása komoly feladat, a mezőgazdasági termelésre vonatkozó átfogó európai fehérjepolitika összefogás nélkül nem valósítható meg. Magyarország 2013-ban ennek jegyében csatlakozott az elsők között a Duna Szója Szövetséghez.

Az FM tájékoztatása szerint a Duna Szója Szövetség és a Kínai Agrártudományi Akadémia közös szervezésében megvalósult Pekingi Szója Kongresszuson a kiemelt magyar megjelenés folytatása annak a munkának, amely a tengeren túlról érkező génmódosított szójaimport kiváltására irányul. A közelmúltban 14 uniós ország csatlakozott a Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és német kollégája által kezdeményezett Európai Szója Nyilatkozathoz, amelynek aláírói vállalják a pillangós növények élelmiszeripari és takarmányozási célú termesztésének ösztönzését.

A szimpóziumon a NAIK szorosabb tudományos és kutatói tapasztalatcserére építkező kapcsolatokról szóló megállapodást készít elő a Kínai Agrártudományi Akadémiával.

 

forrás: MTI, FM

A rovat új hírei

Hasonló