Nem engedünk a GMO-nak!

Hír

2017/01/26

Az éghajlatváltozásra, és más kihívásokra sem lehet megoldás a GMO-s termesztés, a GMO hatásai kiszámíthatatlanok.

A berlini Zöld Hét megnyitására időzített gazdatüntetésen is minden második transzparensen a GMO-ellenesség és az iparszerű állattartás elleni felhívás jelent meg – fogalmazott Fazekas Sándor a közmédia tegnap reggeli műsoraiban. Az eseményről szóló cikk itt tekinthető meg.

A földművelésügyi miniszter a berlini Nemzetközi Zöld Héttel, a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vásárával kapcsolatos tapasztalatairól beszélve elmondta: a vasárnapig látogatható rendezvényen a magyar pavilon áll a középpontban, ahova a pénteki megnyitó óta 200 ezren látogattak el. Fazekas Sándor a vásáron húsz kétoldalú miniszteri vagy államtitkári megbeszélést folytatott, remélhető, hogy a következő évek kereskedelmében meglátszik majd a vásár és azon belül a magyar szereplés hatása – mondta.

A tárgyalásokon is előkerült a GMO-mentesség kérdése. Nem mindegy, hogy mit termelünk, mit eszünk, ebben a tárgyalópartnereimmel egyetértettünk – fogalmazott a miniszter. Fontos, hogy egészséges, természetes, GMO-mentes hagyományos élelmiszerek legyenek a piacon. Látszik, hogy ezek iránt komoly érdeklődés van, és nekünk ezzel a lehetőséggel élni kell – mondta. Kiemelt figyelem övezi a berlini Zöld Héten a díszvendéget, ezt a státuszt most Magyarország tölti be. A megnyitó gálaműsor, az üzletemberek, gazdák részére adott fogadás, de a különböző kulturális műsorok is ilyenkor a magyar kreativitást dicsérik – mondta az agrártárca vezetője.

A termeléshez, a jó eredményekhez profi mezőgazdasági gépekre van szükség. Ma indul a 35. AGROmashEXPO és a 7. Agrárgép-Show, az egyik legnagyobb mezőgazdasági témájú magyar szakkiállítás, ahol mintegy 300 kiállító, 38 ezer négyzetméteren várja az érdeklődőket. A négy napig tartó esemény a teljes magyar és külföldi mezőgépkínálatot felvonultatja – fogalmazott a miniszter. Elmondta, arra számít, hogy ez az év a gépgyártók számára a növekedés éve lesz, ezt segítik majd a Vidékfejlesztési Program támogatásai.

forrás: FM

A rovat új hírei

Hasonló