Súlyosbítja a mentális betegségeket a légszennyezés

Hír

írta: MTI
2021/08/28

Egy átfogó londoni kutatás arra a szomorú  következtetésre jutott, hogy a légszennyezés már kismértékű emelkedése is súlyosbítja a mentális betegségekben szenvedők állapotát.

A kutatási eredmények szerint a levegő szennyezettségének már kis növekedése is növeli annak kockázatát, hogy kórházi kezelésre szorul a mentális beteg.

A maga nemében legátfogóbb tanulmány megállapította, hogy a légszennyezésnek való kitettség összefügg a mentális betegségek súlyosságával. A 13 ezer londoni bevonásával végzett kutatás szerint a nitrogén-dioxidnak való kitettség viszonylag kis mértékű növekedése 32 százalékkal növeli annak kockázatát, hogy a páciens járóbeteg-kezelésre szorul, és 18 százalékkal fokozza a kórházba kerülés kockázatát. "A légszennyezés megváltoztatható, ráadásul nagy léptékben, csökkentve a lakosság kitettségét. A beavatkozások között lehet például az alacsony károsanyag-kibocsátású zónák növelése" - mutatott rá Joanne Newbury, a Bristoli Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője.

A vizsgálat a kórházi felvételek, a járóbeteg-szolgálat felkeresésének gyakoriságát használta a súlyosság mérésére. A kutatók kiszámították, hogy már egyetlen szennyezőanyag kismértékű csökkentése is mérsékelheti a betegségeket, és évente több tízmillió fontot takaríthat meg a brit közegészségügyi szolgálatnak.

A londoni légszennyezettség szintje az elmúlt években csökkent, de nincs biztonságos szint. "Még alacsony légszennyezettségnél is megfigyelhető a nagyon jelentős hatás"- hangsúlyozta Ioannis Bakolis, a King's College London munkatársa, a kutatócsoport tagja.

A közelmúltban végzett kutatások kimutatták, hogy a légszennyezettség kis mértékű növekedése a depresszió és a szorongás jelentős emelkedésével jár. A szennyezett levegőt az öngyilkosságok számának növekedésével is összefüggésbe hozták a kutatások, amelyek jelezték, hogy ha valaki rossz levegőjű környéken nő fel, növekszik a mentális zavarok kialakulásának kockázata. Más kutatások megállapították, hogy a légszennyezés az intelligencia jelentős csökkenését okozza, és összefüggésbe hozható a demenciával is. Egy 2019-es globális elemzés arra a következtetésre jutott, hogy a légszennyezés az emberi test minden szervét károsíthatja.

A British Journal of Psychiatry című szakfolyóiratban közzétett új tanulmány a dél-londoni betegeket a mentálhigiénés szolgálatokkal való első kapcsolatfelvételtől kezdve követte nyomon, és részletes becsléseket használt az otthonuk légszennyezettségéről.

A vizsgált területen a negyedéves átlagos nitrogén-dioxid-szintek köbméterenként 18 és 96 mikrogramm (?g/m3) között változtak. A kutatók megállapították, hogy a négyzetméterenként 15 mikrogrammal magasabb szennyezettségi szintnek kitett embereknél egy év elteltével 18 százalékkal nagyobb volt a kórházi felvétel kockázata, és 32 százalékkal nőtt annak kockázata, hogy járóbeteg-kezelésre szorultak.

A tudósok hét évvel az első kezelés után újra értékelték a betegek adatait, és megállapították, hogy a légszennyezéssel való kapcsolat még mindig nyilvánvaló. Az eredményeket nem magyarázta egy sor lehetséges egyéb tényező, beleértve az életkort, a nemet, az etnikai hovatartozást, a hátrányos helyzetet vagy a népsűrűséget, bár az azonosítatlan tényezők továbbra is fontos szerepet játszhatnak - írták.

A tanulmány célja nem az volt, hogy bizonyítsa a légszennyezés és a mentális betegségek súlyossága közötti okozati összefüggést; ez nehéz laboratóriumi kutatást igényel. A kutatók szerint azonban a kapcsolat "biológiailag valószínű", mivel a légszennyező anyagokról ismert, hogy komoly gyulladásos betegségeket okoznak, és a gyulladásról úgy vélik, hogy a pszichotikus és hangulatzavarok egyik tényezője.

A kutatók becslése szerint ha csak néhány egységgel, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározott köbméterenkén 10 g éves határértékre csökkentenék Angliában a városi lakosság szálló pornak való kitettségét, az körülbelül 2 százalékkal mérsékelné a mentális egészségügyi szolgáltatások igénybevételét, és évente több tízmillió fontot takarítana meg a brit gazdaságnak.


Képek forrása: 1. pexels.com / picjumbo.com 2. cambridge.org


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló