118 ország részvételével megkezdődött a 3. Budapesti Víz Világtalálkozó

Hír

írta: Admin
2019/10/15

A két korábbi rendezvényhez képest többen, 118 országból több mint 2300-an jelentkeztek a kedden kezdődő Budapesti Víz Világtalálkozóra.

Joó István, az eseményt előkészítő tárcaközi bizottság elnöke elmondta: több mint 30 miniszteri szintű küldöttség mellett nemzetközi szervezetek és multilaterális finanszírozási intézmények vezetői, valamint vízügyi szakértők tanácskoznak a vízügyi problémákról, és a globális vízválság megelőzéséről. Három nap alatt 10 plenáris szekcióban több mint 80 előadó szólal fel, és további 16 kísérő esemény várja a résztvevőket - tette hozzá.

A konferencia részeként Digitális és Természetközeli Fenntartható Megoldások címmel vízipari szakkiállítást is tartanak. 2 ezer négyzetméteren 30 kiállító mutatja be a magyar vízipar innovációit, amelyek fontos szerepet játszhatnak a vízválság megelőzésében.

A Budapesti Víz Világtalálkozót Áder János köztársasági elnök nyitja meg. A fél tízkor kezdődő ünnepséget az esemény honlapja élőben közvetíti. A szakkiállítás szerdán és csütörtökön előzetes regisztráció nélkül tekinthető meg a Millenáris B épületében.

A világtalálkozó további programjait is élőben közvetítik az esemény Youtube-csatornáján.

A találkozóhoz további programok is kapcsolódnak, például 5 nagyvárosban látogatható a Nemzeti Fotótár kiállítása "Éltető erőforrás a víz" címmel. A tematikus válogatás célja, hogy ráirányítsák a figyelmet a vízzel kapcsolatos porblémákra, bemutassák, mennyire nélkülözhetetlen eleme létezésünknek a víz.
A válogatás digitálisan is elérhető, az archivum.mtva.hu, vagy a nemzetifototar.hu oldalon.


Az esemény honlapja: budapestwatersummit.hu

Kép forrása: budapestwatersummit.hu

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló