Bélyeggel köszönti a Víz Világtalálkozót a Magyar Posta

Hír

írta: MTI
2019/10/08

Forgalomba bocsátotta az idei Budapesti Víz Világtalálkozó alkalmából kibocsátott egyedi bélyeget Áder János köztársasági elnök és Schamschula György, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója hétfőn a Sándor-palotában Budapesten.

A harmadik alkalommal megrendezendő Budapesti Víz Világtalálkozó témája a sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz által okozott problémák - mondta el Áder János köztársasági elnök a bélyegkibocsátás alkalmával hétfőn.

Hozzátette: a jövő heti három napos tanácskozáson - amelynek szlogenje megelőzni a vízválságot - politikusok, bankárok, üzletemberek, feltalálók és tudósok gondolkodnak közösen a megoldásokon.

A köztársasági elnök azt hangsúlyozta, hogy a sok víz és a kevés víz drámájára Magyarországon is láthattunk példákat. A szennyezett víz problémájáról elmondta, hogy 20 évvel ezelőtt a magyarországi szennyvizeknek csak a 20 százalékát tisztították meg, napjainkban a szennyvíz 90 százaléka már tisztítottan kerül vissza a természetes vizekbe. A fejlődő országokban ez fordítva van, a szennyvíz 90 százaléka tisztítatlanul jut vissza a folyókba, tavakba - mutatott rá, hozzátéve: ez mérhetetlen károkat okoz.

Áder János kiemelte: a tanácskozás feladata megelőzni a vízválságot, megoldást keresni arra, hogy ne történjen nagyobb baj, ahol pedig már bekövetkezett, mit lehet tenni az eredményes alkalmazkodás érdekében.

Schamschula György, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett arra: Magyarország harmadik alkalommal rendezi meg a Víz Világtalálkozót és a Magyar Posta harmadik alkalommal bocsát ki bélyeget az alkalomból, hogy felhívja a figyelmet a víz fontosságára, az édesvíz-készletet fenyegető veszélyekre, valamint az ebből fakadó társadalmi, gazdasági problémákra.

Hozzátette: a világtalálkozóra kibocsátott bélyegek grafikai ábrázolásukban is megjelenítik az aktuális témát, így 2013-ban a víz sokszínűségét és felhasználhatóságát, 2016-ban a vizet mint életadó forrást jelenítette meg. Az idei bélyegblokkon a víz a "jövő reménye" felirattal és a reményt szimbolizáló galambbal együtt jelenik meg.

A blokk keretrajzán a 2019-es világtalálkozó szlogenje olvasható, a borítékon a víz alatt látható vörös szín a veszélyre hívja fel a figyelmet, a bélyegző a Földet mint szemgolyót ábrázolja. A bélyegblokk Nagy Nándor grafikusművész tervei alapján a Pénzjegynyomda Zrt.-ben készült 60 ezer példányban - közölte.


Képek forrása: MTI / Szerző: Illyés Tibor; 2. posta.hu


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló