Ismét víz-világtalálkozó lesz Budapesten

Hír

írta: MTI
2019/04/16

A 2013-as és 2016-os rendezvények sikerére építve Magyarország kormánya az idén ismét megrendezi a Budapesti Víz Világtalálkozót, amelynek legfőbb témája a globális vízválság megelőzése, illetve ahol ez már nem lehetséges, a hatásokhoz való alkalmazkodás elősegítése lesz


Az október 15. és 17. között a Millenáris parkban tartandó rendezvényre, amelynek fővédnöke Áder János köztársasági elnök, csaknem kétezer résztvevőt várnak a világ minden részéről.

A nemzetközi konferencia meghívottjai között ismét ott vannak a víz, a szanitáció és a fenntartható vízgazdálkodás témaköreivel foglalkozó szakirányú nemzetközi intézmények, továbbá a kormányok, az üzleti, a pénzügyi és a tudományos élet képviselői. Ugyanis - emelték ki a szervezők - "nem csupán hidrológiai kérdéssel állunk szemben, hanem a helyzet kezelése a társadalmi és gazdasági fejlődés szempontjából is kihívást jelent".

Az esemény zárásaként - a válság közelségét is érzékeltetve - egy, a világ minden kormánya és állampolgára számára követendő felhívást fogalmaznak meg.

Az előző évekhez képest idén még nagyobb hangsúlyt kap a konferencia részeként megrendezett vízipari szakkiállítás. A magyar vízipar és víztudomány már a vízválság megelőzésén dolgozik, és Magyarország a digitális vízgazdálkodás élvonalában van, ezért a kiállításon olyan - kiemelten a hazai - víziparban tevékenykedő cégek, szervezetek mutatkoznak majd be, amelyek versenyképes, innovatív és környezetbarát technológiákkal jelentős szerepet vállalhatnak szerte a világban a vízipari kihívások megoldásában, sőt, a már jelentkező károk csökkentésében is.

A közleményben rámutattak: míg a XX. században a fosszilis energiakészletek lecsökkenése tűnt a legnagyobb problémának, addig mára az egész világ számára a Föld vízkészletének védelme válik mindinkább aktuálissá és fontossá. Napjainkban már ugyanis a "globális vízválság küszöbén vagyunk", hiszen a vízhiány és a vízkészletek súlyos szennyezése sok százmillió ember ellátását veszélyezteti.

Kiemelték, hogy a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 logójában a vörös szín vizuálisan is a veszélyre hívja fel a figyelmet. A "Megelőzni a válságot" szlogen célja, hogy a figyelemfelkeltés után ezúttal cselekvésre is buzdítson - olvasható a közleményben.


Kép forrása: pexels.com


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló