A legtöbb folyó évente legalább egy napra teljesen kiszárad

Hír

írta: MTI
2021/06/17

A folyók fontos víz- és táplálékforrások, és a biológiai sokszínűség fenntartásában is jelentős szerepet játszanak. Azonban a klímaváltozás és az emberi tevékenység hatására egyre több folyó szárad ki időszakosan. Egy kutatócsoport most globális térképet készített az időszakos folyókról.

A montreali McGill Egyetem kutatócsoportja által tanulmányozott, mintegy 64 millió kilométernyi folyó, patak 51-60 százaléka időszakosan megáll, vagy kiszárad - írta a ScienceDaily.com tudományos-ismeretterjesztő portál.

A Nature friss számában közzétett tanulmány az első, amely empirikus alapokon mérte fel a nem álladó folyók és patakok eloszlását a Földön. Eredményeik alapján elkészült az első térkép, mely a nem állandó folyókat és patakokat mutatja meg. A tudósok szerint a térkép kulcsfontosságú alapinformációkkal szolgál a folyók vízhozamának szakaszosságát érintő jövőbeli változások értékeléséhez, a globális víz- és biokémiai körforgásban játszott szerepük meghatározásához és figyelemmel kíséréséhez. Értékelni kell jelentőségüket a fajok sokszínűségének fenntartásában is.

"Ezek a folyók víz- és táplálékforrást jelentenek sok embernek, a vízminőség fenntartásában is szerepet játszanak. Gyakran azonban rosszul bánnak velük, kihagyják őket a védelmi intézkedésekből" - magyarázta Mathis Messager, a tanulmány vezető szerzője, a McGill Egyetem PhD-hallgatója.

Megállapították, hogy a klíma és a földhasználat változása miatt a Föld folyóhálózatának egyre nagyobb hányada várhatóan szezonálisan kiszárad vagy megáll. Sok korábbi állandó folyó, köztük a legendás Nílus, az Indus vagy a Colorado az elmúlt 50 évben egyes szakaszain már időszakossá vált " - közölte Bernhard Lehner, az egyetem geográfiaprofesszora.

Mint várható volt, leginkább a száraz vidékeken gyakoriak az időszakos folyók, de trópusi vidékeken, sőt az Északi-sarkvidéken is előfordul, ahol az év egy szakaszában befagynak a folyók.

A Föld lakosainak több mint fele olyan helyen él, amelyek legközelebbi folyója időszakos.


Kép forrása: commons.wikimedia.com / Szerző: Geir Kiste

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló