A Nobel-díjasok rávilágítanak a klímaváltozás okozta globális gazdasági problémákra

Hír

írta: Admin
2018/10/09

A Nobel-díjjal most kitüntetett közgazdászok rávilágítottak arra, hogy a világgazdaság problémái olyan veszélyesek lehetnek, mint a természeti katasztrófák, egyúttal a természeti változásoknak is komoly gazdasági hatásai vannak.

A Magyar Közgazdasági Társaság örökös, tiszteletbeli elnöke, Kovács Árpád azt követően adott rövid nyilatkozatot az MTI-nek, hogy a Svéd Királyi Tudományos Akadémia hétfőn nyilvánosságra hozta: két amerikai tudós, William D. Nordhaus és Paul M. Romer kapta meg az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat "a világgazdaság hosszú távú fenntartható növekedésével" kapcsolatos munkásságáért.

Az 1941-ben született William Dawbney "Bill" Nordhaus a Yale egyetemen tanít, és a klímaváltozás gazdasági hatásainak vizsgálatában végzett munkájával érdemelte ki a díjat. Az 1955-ben született Paul Michael Romer a Világbank főközgazdásza és alelnöke volt idén január végéig, és az endogén növekedés elméletének kidolgozásában végzett úttörő munkát.

Kovács Árpád jelezte: a világ pénzügyi rendszereinek esetleges problémái jelentős gondokat okoznak, váratlan hatásokat válthatnak ki, de a klímaváltozás is beláthatatlan gazdasági hatással lehet egy ország, egy térség, és hosszabb távon az egész világ gazdasági és társadalmi életében. Ezért a Költségvetési Tanács elnöke szerint nagyon aktuális ezeknek a problémáknak a vizsgálata, a hatások kezelésének elméleti megalapozása.

Pleschinger Gyula, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagja kifejtette: William Nordhaus és Paul Romer napjaink kiemelkedően fontos kihívásaira adott válaszaikért, így a klímaváltozás globális gazdasági növekedésre gyakorolt hatásaival, illetve a tudás növekedésben betöltött szerepével kapcsolatos elméleti munkásságukért részesültek a díjban.

Kitért arra, hogy az uniós magországokhoz, a legfejlettebb EU-s államokhoz való felzárkózás, a tartós és fenntartható gazdasági növekedés elérése a magyar gazdaság számára is kiemelt cél. Ez a folyamat az elmúlt másfél évtizedben több egyszeri, meg nem ismételhető forrásból is táplálkozott. Már napjainkban is, de az elkövetkező évtizedekben még inkább felértékelődnek a természeti erőforrások, ezért a velük való hatékony és felelős gazdálkodás alapvető fontosságú. A klímaváltozás a tapasztalatok szerint elkerülhetetlen, így az erőforrásokkal való helyes gazdálkodáshoz mindenképpen meg kell értenünk ennek összefüggéseit a gazdasági növekedéssel - mutatott rá.

Pleschinger Gyula kiemelte: a szinte hihetetlen mértékben gyorsuló technológiai fejlődés, a digitalizáció, a robotizáció, a nanotechnológia új alapokra helyezi a gazdasági fejlődést, amelyben a tudás szerepe jelentős mértékben felértékelődik. Helyes tehát a tudásra mint tőkére tekinteni, amely az értékteremtésben meghatározó helyet foglal el.

A két díjazott munkájának tanulmányozása, az eredmények alkalmazása a hazai kutatók, elemzők számára is nagy segítséget jelenthet a tartós, fenntartható növekedés feltételeinek megismerésében és megteremtésében - mondta Pleschinger Gyula.

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló