Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 - Áder: "Ha a vizes csatát elveszítjük, a klímaháborút is elbukjuk"

Hír

írta: ecolounge
2016/11/29

Az év egyik legfontosabb magyarországi diplomáciai eseménye, egyúttal az első olyan globális konferencia, amely a víz kapcsán hozzájárulhat az elkövetkezendő 15 év teendőinek kijelöléséhez, hazai és nemzetközi szinten egyaránt. A konferencia három napján állam- és kormányfők, miniszterek, nemzetközi szervezetek magas rangú tisztviselői, az üzleti és tudományos élet szereplői, valamint a civil társadalom képviselői vitatják meg a víz, a szennyvízkezelés) és fenntartható vízgazdálkodás legjelentősebb kérdéseit. 117 országból közel 1800 résztvevő jelezte előzetesen a részvételi szándékát. Következzenek a rendezvény első napjának (november 28.) legfontosabb gondolatai.

Áder János köztársasági elnök:

  • A víz a legveszélyeztetettebb, pótolhatatlan természeti kincs, és egyben helyettesíthetetlen erőforrás, a 21. század legfontosabb kérdése. "Életünk, mezőgazdaságunk, ipari termelésünk, energiatermelésünk, munkahelyeink, gazdasági növekedésünk biztosítéka".
  • A víz ma a legveszélyeztetettebb erőforrás, ezért el kell érni, hogy a politikai gondolkodás és cselekvés legfontosabb kérdésévé váljon.
  • A megfelelő mennyiségű és minőségű víz nélkül nincs elegendő élelmiszer, nincs ipari fejlődés és nincs fenntartható urbanizáció, a víz a béke és a biztonság záloga.
  • 2030-ig a népesség további gyarapodása és az élelmiszerfogyasztás növekedése harmincszázalékos vízfogyasztás-emelkedést eredményez.
  • Az iparnak 2050-ig minimum 50 százalékkal több vízre lesz szüksége.
  • Ha nem oldják meg a vízgazdálkodással összefüggő problémákat, akkor a fenntartható fejlődési célok sem lesznek elérhetők. Ezért össze kell gyűjteni a világban fellelhető legjobb megoldásokat, meg kell teremteni máshol is a sikeres adaptáció feltételeit, ösztönözni kell az új innovatív megoldásokat. A siker reményében mielőbb és minél több kísérleti programot kell indítani, mindehhez pedig meg kell teremteni a finanszírozás feltételeit.
  • A mezőgazdaság a teljes vízfelhasználás 70 százalékát igényli, de a termőföldek mindössze 15 százalékán folyik öntözéses gazdálkodás. Ezek a földek adják azonban a termés 40 százalékát. Ma vannak országok, amelyek egyhatodnyi vízzel képesek annyi termést előállítani
  • A klímaváltozás hatásait 80 százalékban a víz közvetítésével lehet érzékelni. A klímaváltozás okozta károk hatással vannak az áramellátásra, az iparfejlesztésre, az áramexportra, a kiépült infrastruktúra használatára, a befektetett hatalmas összeg megtérülésére. Emellett a klímaváltozás, a belőle adódó vízhiány révén, jelentősen befolyásolja az élelmiszeripari alapanyagok termelését, példaként említette a Nílus vidékét, ahol a búza és a kukorica hozama akár 50 százalékkal is csökkenhet. Az urbanizáció egyértelműen vízhez kötött, a vízhiány a városok elnéptelenedését hozhatja.
  • A vízgazdálkodás teljes újragondolására van szükség, ami az intézményi keretek átalakításától, a technológiák összekapcsolásán át a finanszírozásig terjed.
  • A víz alapvető nemzetbiztonsági kérdés is.
  • A vízhiány nemcsak országokon belüli feszültségekhez vezet, hanem országok közötti konfliktusokhoz is.
  • Ha a vizes csatát elveszítjük, akkor a klímaháborút is elbukjuk.

Peter Thomson, az ENSZ 71. Közgyűlésének elnöke:

  • Ha megfelelő mennyiségű vízhez jutnak az emberek világszerte, akkor béke és biztonság lesz.
  • Az OECD szerint 2050-re a föld vízigénye 55 százalékkal fog növekedni.
  • Az ENSZ emberi jogként ismerte el a hozzáférést a vízhez, ami azt jelenti, hogy a tiszta ivóvizet és a szennyvízkezelést egyaránt biztosítani kell az embereknek. Az emberiségnek a fenntartható fejlődés felé kell haladnia, ebben a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016-fontos lépést jelent, emellett jövő nyáron New Yorkban az óceánok megóvásáról tanácskoznak majd.
  • A világ olyan úton halad, amely a fenntarthatatlanság felé vezet.
  • A párizsi megállapodás fő célja, hogy az átlagos globális hőmérséklet-emelkedés 1,5-2 Celsius-fokon belül maradjon, de ahova most a világ tart, az a 3-4 fokos melegedés. Nem tudni, ebben képes lesz-e fennmaradni az emberi civilizáció - mondta.
  • A klímaegyezmény célkitűzései kijelölik a feladatokat, de az emberiség még nem tért észhez. A célkitűzések megvalósítása nélkül az emberiség jövője van veszélyben.

Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára:

  • A fenntartható fejlődés céljainak eléréséhez át kell alakítani a jelenlegi erőforrás-gazdálkodást. Ez biztosíthatja a tiszta ivóvizet a föld minden lakójának.
  • Szükséges a szennyvízkezelés eddiginél magasabb fokú megvalósítása. Ehhez pedig a már meglévő jó gyakorlatokat széles körben el kell terjeszteni a föld országaiban.

I. Bartholomeosz konstantinápolyi pátriárka, Ökumenikus Pátriárka

  • Az egyház nem koncentrálhat kizárólag a lélek megmentésére, hanem az Isten által teremtett teljes világra, amiben a hozzáférés a tiszta ivóvízhez, elidegeníthetetlen joga minden embernek.
  • A fenntarthatóság biztosítja a békés egymás mellett élést - mondta.

I. Ferenc pápa

  • A víz Isten kegyes ajándéka, nem kereskedelmi portéka, a hozzáférést senkitől nem lehet megtagadni.

Joaquim Levy, a Világbank Csoport ügyvezető igazgatója

  • A víz alapvetően fontos a Párizsi egyezmény céljainak megvalósításához.
  • A víz hiánya konfliktusokat, migrációt okoz, óriási gazdasági és társadalmi költségekkel jár.
  • Újra kell gondolni a szervezetet, a vízzel kapcsolatos fejlesztéseket és a finanszírozást egyaránt.
  • A Világbank vezető szerepet vállal, jelenleg 30 országban 40 projekttel van jelen.

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló