Emberelődök három faja is élt egymás mellett

Hír

írta: MTI
2020/04/07

Emberfélék három faja is élt egy időben egymás közelében a mai Dél-Afrika területén - állapította meg egy új kutatás.

A Johannesburg melletti barlangegyüttesben feltárt leletekről szóló tanulmány a Science tudományos folyóiratban jelent meg.

A kutatók megtalálták az ember közvetlen elődjének tartott Homo erectus (felegyenesedett ember) eddig ismert legrégibb maradványát.

A három hominida az Australopithecusok, a Paranthropusok és a Homo-csoportba tartozott. Az Australopithecusok leghíresebb képviselője a Lucynak nevezett egyed, amelynek kövületei Etiópiában kerültek elő. A Drimolen-barlangokban talált maradványok korát a melbourne-i LaTrobe Egyetem tudósa, Andy Herries és kollégái három különböző technológiával határozták meg: elektronspin-rezonanciával (ESR), amely az anyag fényelnyelését vizsgálja erős mágneses tér jelenlétében, paleomagnetizmussal - ahol a kőzetrétegek rögzítik a korabeli mágneses mező irányát -, és az urán-ólom radiometrikus technikával.

"A három módszer adatait együtt vizsgálva igen pontos dátumot kaptunk, minden fosszíla 2,04-1,95 millió éves" - mondta el a BBC-nek Stephanie Baker, a Jonannesburgi Egyetem munkatársa.

A Drimolen-barlangok az évek során sokféle ősi kövületet adtak, köztük az emberelődökét. Néhány éve azonban két új koponyatető került elő, egyik a viszonylag primitív Paranthropus robustusok közé tartozott, a modernebbnek tűnőt viszont Homo erectusként azonosították, a leletet DHN 134-nek nevezték el.

A Homo erectus az ember egyik közvetlen elődje, talán ez volt az első a korai emberelődök közül, amely kivándorolt Afrikából. Nemcsak a legkorábbi kövületét, de az egyelten dél-afrikai maradványát azonosították a leletben.

"Eddig úgy véltük, Kelet-Afrikából származik a faj, de most úgy tűnik, inkább a kontinens déli részéről. Ez azt jelenti, hogy innen először északra, Kelet-Afrikába vándoroltak, innen Észak-Afrikán át szerte a nagyvilágba" - magyarázta Baker.

Valaha úgy vélte a tudomány, hogy az emberi evolúció lineáris fejlődés, amelynek végén kiemelkedik a mai ember. Most egyre inkább úgy tűnik, a kép valójában sokkal bonyolultabb volt.


Képek forrása: 1. flickr.com / Tim Evanson; 2. flickr.com / Paul Hudson


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló