Ennyit költenek környezetvédelemre Sanghajban

Hír

írta: MTI
2015/03/26

Elsősorban a levegő és a víz minőségének javítására koncentrál Sanghaj a következő években, amikor rekordösszeget, 100 milliárd jüant (4500 milliárd forintot) költ környezetvédelemre.


A levegőszennyezéssel küzdő, 24 milliós lakosú városban 2017-re húsz százalékkal szeretnék visszaszorítani az egészségre különösen ártalmas, legkisebb szennyező részecskék (a PM 2,5) levegőben megtalálható arányát. Emellett jelentően csökkentenék a kén- és nitrogén-dioxid mennyiségét is.

A levegő minőségének javítása érdekében tovább korlátozzák a város útjain közlekedő hivatali autók számát, csökkentik az állami tulajdonú cégek károsanyag-kibocsátását. Az ipar széntüzelésű energiaforrásait és kohóit zöld energiaforrásra cserélik, az építkezéseken keletkező por kezelésére pedig a korábbinál szigorúbb előírások vonatkoznak majd.

A levegő mellett a víz minőségét is javítanák. Az ipari szennyezők környezetre ártalmas tevékenységének visszaszorítását az ellenőrzések fokozásával és a büntetések szigorításával igyekeznek ösztönözni. A tervek szerint súlyos esetben akár százezer jüanos (4,5 milliárd forint) büntetés is kiszabható lesz a szabályok ellen vétőkre. Ez a bírság az eddigi legmagasabb összegnek több mint duplája.

A város és környéke 2500 tavának és folyójának fele súlyosan szennyezett, a teljes vízmennyiségnek mindössze a 3 százaléka elég tiszta ahhoz, hogy emberi fogyasztásra ajánlják.

A lakosok legnagyobb aggodalmai között emlegetett környezetszennyezés kezelésére a város eddig is jelentős összegeket áldozott, az elmúlt 15 év átlagában évi 21,3 milliárd jüant (százmilliárd forint). A költségvetés növelésétől a javulás gyorsítását remélik a döntéshozók. A szakértők szerint ugyanakkor a folyamat évtizedeket vesz majd igénybe, a környezetvédelmi iroda vezetője, Csang Csuan tavaly úgy fogalmazott, hogy a küzdelem “kemény és hosszú lesz”. Várhatóan még legalább egy évtizedig szmogos marad Sanghaj.


Kép forrása / Szerző: Leonard G

 

A rovat új hírei

Hasonló