Gázképződés a mátrai erőműnél: nincs veszélyben a lakosság

Hír

írta: MTI
2019/11/21

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint nem jelent veszélyt a környező települések lakóira a Mátrai Erőmű Zrt. visontai telephelyén kialakult gázképződés, illetve a jelenség okainak felszámolása.

Nagy Csaba tájékoztatása szerint az eddig elvégzett műszeres mérések szerint a telephely területén lévő technológiaivíz-tározóban - valószínűleg az ott felgyűlt szerves anyagok bomlása miatt - képződött kén- és foszfortartalmú gáz erőteljes szagú, ám a környéken élőkre nem jelent veszélyt. Az érintett településeken nem volt kimutatható veszélyes anyag jelenléte - tette hozzá.

Jelezte: a katasztrófavédelem az Őzse-völgyi tározó és a Bene-patak kapcsán történt lakossági bejelentés óta folyamatosan végzett és jelenleg is végez méréseket mobillaborok segítségével az erőmű területén és annak környezetében.

Emlékeztetett: a probléma elhárítása érdekében az erőmű munkatársai még november 12-én megkezdték a technológiaivíz-tározó leeresztését. Emiatt pénteken ismét felerősödtek a bomlási folyamatok, így a leeresztést szüneteltetni kellett. Aznap két, később több mobillaborral mérték a veszélyes anyagok koncentrációját. Ezeket a vizsgálatokat Detk és Visonta önkormányzati képviselői, valamint lakói a helyszínen figyelemmel kísérhették, annak eredményeit megismerhették - hangsúlyozta a szóvivő.

Kitért arra is: emellett szakértők bevonásával vizsgálták a lehetséges kockázatokat, beleértve a tározó leeresztését. Ennek eredményeként semlegesítő anyag és jelentős mennyiségű hígítóvíz hozzáadásával a bomlási folyamatból eredő szaghatáson túl egyéb káros következménnyel a jelenség felszámolása eddig nem járt.


Kép forrása: hu.m.wikipedia.org / Szerző: Pas-6


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló