Hatalmas bírságot kapott a Szamost szennyező romániai cég

Hír

írta: MTI
2021/03/03

Nem kevés pénzt kell fizetnie annak a cégnek, mely felelős a Szamost február 17-én ért nehézfémszennyezésért.

A Szamos és Tisza romániai vízgyűjtőjének vízügyi igazgatósága szerint a cégnek 120 ezer lej (kilencmillió forint) bírságot kell fizetnie a folyószennyezésért.

A hatóság emlékeztetett arra, hogy február 17-én egy elhagyott színesfémbányába beszivárgott víz tört a felszínre, és a bányában lerakódott üledéket magával sodorva szűretlenül jutott a Láposbánya-patakba, ahonnan a Lápos folyóba, majd a Szamosba ömlött. Azt is megemlítette, hogy az érintett társaság a folyószennyezés idején nem avatkozott be a szennyezés okának és következményeinek a megszüntetése érdekében, amiként a kárelhárítási terv előírta. A hatóság szerint a kárelhárítási terv része volt annak a dokumentációnak, amellyel a társaság megszerezte a vízgazdálkodási engedélyt.

A vízügyi igazgatóság közölte: immár nem folyik a februári szennyezés helyszínén bányavíz a Láposbánya-patakba, de a térség patakjai, folyói továbbra is ki vannak téve az egykori bányászat hatásainak. Ha nem történnek a bányavizek megszűrését eredményező beruházások, ezekben a patakokban, folyókban továbbra is megnövekedhet a réz-, cink-, kadmium-, ólom- és nikkelkoncentráció.

A bányavíz a február 17-i kiömlés első óráiban másodpercenként 1,5-1,6 köbméteres hozammal folyt a Láposbánya-patakba, és vöröses színű üledéket sodort magával. A Lápos folyóból vett vízmintákban a mangán, a réz és a cink értéke 2-3-4-szerese volt a megengedett küszöbértéknek, a vasé pedig ennél is sokkal magasabb. A szennyezés nem okozott halpusztulást a Láposban és a Szamosban.


Kép forrása: MTI / Balázs Attila


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló