Súlyos olajszennyezés a Ráckevei Duna-ágon - Természetvédelmi terület is érintett

Hír

írta: MTI
2020/12/15

Folyamatosan zajlanak a kárelhárítási munkálatok a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ágnál, ahová szombat délelőtt riasztották a hatóságokat súlyos olajszennyezés miatt. A munkába a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakemberei is bekapcsolódtak, miután az érintett területen lévő úszóláp természetvédelmi törvény védelme alatt áll.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerint szombaton érkezett telefonos lakossági bejelentés a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságra (KDVVIZIG) arról, hogy Szigetszentmiklóson, a Tebe sor és a Rév sor kereszteződésénél lévő csapadékvíz-csatorna kifolyónál és a nádasban olajszennyeződés nyomai látszanak. Az önkormányzati kezelésben lévő csatorna a Ráckevei-Dunába (RSD) torkollik. A bejelentés után a vízügyes szakemberek szombaton 13 órától kezdték meg a szükséges beavatkozásokat. A szennyezés miatt feljelentést történt, a rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.

Mivel természetvédeli területről van szó, egyáltalán nem mindegy, milyen módon végzik a víz tisztítását: a munkagépek a szennyezéssel érintett területen csak a lehető legkisebb mértékig bolygathatják meg a természetet. A szénhidrogén-származékkal szennyezett növényzetet viszont maradéktalanul eltávolítják, akkor is, ha ez az úszólápot érinti, ezzel elkerülve a nagyobb ökológiai károkat.

A gépkezelők fokozottan figyelnek arra, hogy az olajjal érintkezett területről ne vigyék át a szennyeződéseket a nem szennyezett részre. A munkagépek a számukra kijelölt munkaterületet nem hagyhatják el, szintén a szennyezés továbbvitelének megakadályozása érdekében.

Az OVF munkatársai figyelembe veszik a nemzeti park szakértőinek véleményét az ideiglenes kármentesítő út kialakításánál is, amelynek építése elkezdődött. Az utat a védekezés végével visszabontják, a területet pedig helyreállítják, ezzel is elősegítve az élővilág rehabilitációját.

Mi az az úszóláp?

Az úszóláp olyan speciális növényi társulás, ami „felszínen úszó szárazulat”-ként dhatározható meg. Nagyrészt nád, sás, gyékény alkotja. Ezeknek a növényeknek erős, jól sarjadó és rhizómákat növesztő gyökérzete van, ami gyökérrendszert alkot: az évről évre termelődő és elszáradó növényi részeket megköti és behálózza, így egy vízen lebegő, korhadó növénytakarót hoz létre. A gyökérzet a vízben lebegő szerves és ásványi eredetű tápanyagokat előbb növényi anyagokká, majd lebegő, korhadó, lassan érő úszóláp-talajjá, lebegő tőzeggé alakítja át. Ez a gyepszőnyeg nem rögzül a folyó medréhez, így meg is változtathatja helyét, ha a víz áramlási viszonyai módosulnak. (Forrás: Wikipédia)

Mindezeket szem előtt tartva hétfőn a vízügyes szakemberek a növényzetben megrekedt olaj eltávolítása érdekében kétéltű munkagépekkel gyérítették a vízinövényeket. Vasárnap óta vákuumszivattyús eszközök segítségével folyamatosan távolítják el az olajat a víz felszínéről: hétfőn 4 darab 1000 literes tartályt és több 220 literes fém hordót töltöttek meg a szennyezett anyaggal. A kitermelt veszélyes anyagokat egyelőre a helyszínen elhelyezett konténerekben tárolják. A szennyezés beeresztésének pontos helyét a vízügyes szakemberek ipari búvárok bevonásával is próbálják felderíteni.


Kép forrása: commons.wikimedia.org / Szerző: Kallol Mustafa

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Olaj helyett megújulókat!

Olaj helyett megújulókat!” feliratú transzparensekkel indított aláírásgyűjtést a Greenpeace tegnap délelőtt Budapesten.