Hétszer több nádast írtottak ki a Balatonon az elmúlt 5 évben, mint korábban

Hír

írta: MTI
2022/03/16

A balatoni nádasok fontos szerepet játszanak a tó tisztaságának, ökológiai egyensúlyának megőrzésében, azonban egyre nagyobb problémát jelent az illegális nádpusztítás. Mindeközben szabályozási hiányosságok is nehezítik a helyzetet, és nincs aki betartatná a nádasokat védő törvényeket.

A szakemberek öt évenként mérik fel a tó növényzetét, ehhez légifelvételeket használnak. Összehasonlítva a régebbi, 2015-ös felvételekhez képest 2020-ra jelentősen nőtt a "nádirtási aktvitás" - mondta Pomogyi Piroska hidrobiológus. Ez azt jelenti, hogy míg 2015-ben 4 hektárnyi területről pusztították ki a nádast 72 helyszínen, öt évvel később már újabb 28,2 hektárnyi területről tűnt el a növény újabb 826 helyszínt érintve a nádasövben.

Ennek oka leginkább az, hogy a lakók, nyaralók egyre több nádast pusztítanak ki azért, hogy stégeket létesítsenek, bejárókat nyissanak, és gyakori a meder feltöltése is. A két felmérés során összesen 3400 helyszínen tapasztaltak nádkárosítást, és ezek háromnegyedét a szárazföldről induló stégbejárók adják. Az ilyen beavatkozások a 2015-ös felvételek szerint 41,8 hektárnyi területet érintettek 1993 helyszínen. 2020-ra további közel 20 hektárnyi nádasöv vált áldozattá, újabb 1408 helyszínen.

"Hiába a jogszabályok, ha évtizedek óta nincs aki betartassa, pedig a tó vizének tisztításában, ökológiai egyensúlyában létfontosságú a nádasok szerepe. A stégbejárók, feltöltések, nyiladékok számának növekedése miatt sok helyen romlik a nád minősége, ami előbb-utóbb a pusztulásukhoz vezet" - figyelmeztetett a szakember.

Túl sok engedély, illegális stégek


Ugyan a nádasok kiirtásának tilalmáról a 2000. évi CXII. törvény rendelkezik (ez az ún. "Balaton-törvény"), és 2019. március 15. óta területrendezési törvény védi a nádasokat, a balatoni stégekhez kiadott mederbérleti engedélyek számát jogszabály nem maximálja, ezek mennyisége évről évre nő. Míg 2013-2016 között évente átlagosan 277 engedélyt adtak ki, 2017-2021 között ez a szám több mint duplájára, 583-ra emelkedett.

Az is probléma, hogy rengeteg az illegális építmény. Egy-egy ilyen engedély öt évre szól, így 2021-ben maximum 2915 balatoni stég rendelkezhetett engedéllyel, amelyek harmada-negyede stégbejáró - a megadott adatok szerint. A nádtérképezésekhez készített 2020-as légifotókon azonban jóval több mint kétszer ennyi stégbejárót számláltak. Ezek alapján több az illegális, mint a legális stégbejáró a Balatonon.

Sajnos egyre gyakoribbak az ilyen esetek:

 

Ki a felelős?


A mederbérleti engedélyeket kiadó vízügy sem hatósági, sem szankcionálási jogkörrel nem rendelkezik, ezért például Balatonfenyves polgármestere, Lombár Gábor a katasztrófavédelemhez tett bejelentést 35 mederfeltöltés ügyében korábban. Érdemi lépés azonban nem történt, így a Belügyminisztériumhoz fordult. Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár napokban megérkezett válasza szerint komplexen kell kezelni a kérdést a Balatonon, amihez figyelembe kell venni az új, még nem hatályos nádtérképet, és a készülő új vízparti terveket is. Kérdés, hogyan tovább...?


Képek forrása: 1. pixabay.com / Gallila-Photo; 2. commons.wikimedia.org / Civertan

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló