Ma újra Föld Órája!

Magazin

írta: Streit Nóra
2013/03/23

Hetedik alkalommal rendezik meg világszerte a Föld Órája akciót, szombaton fél 9-től fél 10-ig, aminek elsődleges célja a figyelemfelkeltés. A program hivatalos budapesti rendezvényére vár mindenkit az esemény hazai szervezője, a WWF Magyarország este 7-től a WestEnd City Center tetőkertjébe, ahol a jelen lévő hírességek közösen kapcsolják le a főváros díszkivilágítását és gyújtják meg az ország legnagyobb gyertyáját.

Van, ahol már túl is vannak a „villanyoltáson”, van, ahol csak utánunk kezdődik az egyórás akció, mindenesetre ma este fél 9-től (minimum) egy órán át ránk is figyel a világ, nálunk is lekapcsolódik a kultikus budapesti díszkivilágítás, ahogy sötétségbe borul(t) az Eiffel-torony, a Big Ben, a Colosseum vagy az Empire State Building is.

Idén világszerte 7000, hazánkban 67 település csatlakozott a figyelemfelkeltő önkéntes kezdeményezéshez, amelyet 2007 (Magyarországon 2008) óta minden év március utolsó szombatján rendeznek meg. Az ausztrál helyi akció néhány év alatt nőtte ki magát világméretű, több mint egymilliárd embert mozgósító önkéntes mozgalommá, amely megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra.

Az akció keretében arra kérik a résztvevőket, támogatókat, hogy kapcsolják le egy órára a fölösleges világítást és áramtalanítsák a különféle elektromos készülékeket. 2011 óta ez kiegészül egy másik felhívással is, amellyel az év többi napján is betartott fogyasztás-csökkentési, környezetvédelmi fogadalmak vállalására bíztatnak a szervezők. Ezt jelképezi a hagyományos „60-as logó” + jellel történő kiegészítése, ezzel is ösztönözve mindenkit, hogy a 60 perc letelte után, az év többi napján is gondoljon a környezetére.

Idén a WWF Magyarország gyertyagyűjtési akciót is hirdetett, amelynek eredményeként több mint 1300 gyertyából öntötték újra az ország legnagyobbját, az 5 méteres „viaszóriást”, amelyet a mai hivatalos lekapcsoló eseményen Erőss Zsolt hegymászó fog meggyújtani. A WestEnd City Center tetőkertjében azonban már este 7-től programok és saját gyertya várja az érdeklődőket, a visszakapcsoláskor pedig az is kiderül, melyik magyar település lesz a Föld Órája Fővárosa cím méltó birtokosa.

A szervezők hangsúlyozzák, hogy a villanyoltási akció mérhető hatása – még világszinten is elenyésző – a globális villanyoltás sokkal inkább szimbolikus cselekedet, ha úgy tetszik, ünnep, amely megmutatja, hogy a problémák leküzdhetőek, ha készek vagyunk összefogni a megoldás érdekében.

 

forrás: foldoraja.hu

A rovat új hírei

Hasonló

Ünnepeljük együtt a Földet!

Több mint 40 éve rendezik meg világszerte a Föld Napját április 22-én. Íme, milyen rendezvényeken érdemes részt venni.