Mi lesz veled, éghajlat? Mi lesz veled, Föld?

Hír

2017/04/05

Ahogy az élet, úgy a légkör útjai is kifürkészhetetlenek – mondta Németh Lajos, az ország egyik legismertebb meteorológusa, aki elsőként tartott előadást napjaink éghajlati kihívásairól a Hegyvidék új beszélgetéssorozatán, a Klímabarát estéken. Az önkormányzat Zöld Irodája és a Klímabarát Települések Szövetsége által életre hívott kezdeményezés nagy sikerrel debütált a Barabás Villában.

Az első estén Németh Lajos rengeteg érdekességet mutatott be a szép számú közönségnek. Egyebek mellett kiderült, hogy az időjárás mindig is szélsőséges volt, de a gyakoriságok száma az utóbbi időkben jelentősen megnövekedett. Tornádók, hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék, erős viharok, aszályok és árvizek – a meteorológus szemléletes fotókkal prezentálta az elmúlt esztendők emlékezetes tragédiáit, melyek között a 2006. augusztus 20-ai, öt halálos áldozatot követelő vihar és a 2014-ben történt hatalmas pusztítás is szerepelt, melyet a fákra fagyott ónos eső okozott a Normafán.

„Növekszik a tornádók száma. Azelőtt három-négyévente fordult elő egy; az elmúlt évtizedekben azonban tucatnyit lefotóztak. A kétkedők szerint nincs változás, csak az okostelefonok miatt készül több ilyen felvétel. De egy dolog biztos: a szélsőséges időjárás gyakorisága növekszik. Megéltük azt is, hogy egy-egy szélsőséges trópusi ciklont, hurrikánt elnevezzünk. Zsófia és Angéla a mi ciklonunk. Világszerte rendkívüli időjárási helyzetek vannak. Rómában akkora tornádó volt 2016-ban, amekkora az Amerikai Egyesült Államokban szokott lenni. Azt, hogy a meleg Földközi-tengerből nyert energia ekkora tornádót generált, már nem lehet szó nélkül hagyni. Az egész olyan, mintha a mediterrán térség feljebb tolódna – olyan gyors a tendencia, hogy sem a növények, sem az állatvilág nem tud ennyi idő alatt alkalmazkodni a változásokhoz. Nem beszélve az éghajlatváltozással járó ivóvíz problémáról. Napjainkban millióknak nem jut ivóvíz” – magyarázta Németh Lajos, aki a klímakutatók predesztinációiról is beszélt: Azt mondják, hogy ha az évszázad második felére sikerül megállítanunk ezt a gyors felmelegedést 2-2,5 Celsius foknál, akkor van visszaút. Most 0,9-1 Celsius foknál tartunk. Ha elérjük a 3-4 Celsius fokos felmelegedést, akkor baj van. Földi éghajlat akkor is lesz, csak az a kérdés, hogy az a földi élet számára is alkalmas lesz-e”.

A beszélgetéssorozatot a Hegyvidéki Önkormányzat Zöld Irodája indította el a Klímabarát Települések Szövetségével együttműködésben. Ez utóbbi szervezet elnöke, Kovács Lajos XII. kerületi alpolgármester így emlékezett vissza arra, amikor megfogalmazódott a különleges program ötlete: "Néhány hónappal ezelőtt Németh Lajossal a klímaváltozásról beszélgettünk. Ekkor jutott eszünkbe, milyen jó lenne, ha létrehoznánk egy olyan előadás-sorozatot, ami a téma fontosságára tudományos, ám könnyed módon hívja fel a figyelmet. Köztudott, hogy a Hegyvidék a főváros tüdeje – itt van a legtöbb zöld terület és park. A kincset csak örököltük; büszkék lehetünk rá, ám valójában nem a mi érdemünk. A mi feladatunk, hogy megőrizzük. Ezt a célt szolgálja az együttgondolkodáson alapuló beszélgetéssorozat is, amelyen neves előadókkal és szakemberekkel kötetlenül vehetjük górcső alá Földünk jelenlegi helyzetét és jövőjét."

A Klímabarát esték első alkalmának sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az előadás után a vendégek töretlen érdeklődéssel folytatták az eszmecserét. „Nagyon örülök, hogy az estén több fiatal is részt vett – értékelt Kovács Lajos alpolgármester. – Nem állunk meg, hiszen a Hegyvidéki Önkormányzat Zöld Irodája és a Klímabarát Települések Szövetsége április 30-án Fenntarthatósági napot szervez a MOM Kulturális Központban, ahol izgalmas programokat kínálunk az érdeklődőknek.”

A Klímabarát esték következő összejövetelének időpontja június 1-je, előadást tart Dr. Kerekes Sándor (Kaposvári Egyetem), a helyszín ismét a Barabás Villa lesz.

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló