Növekvő lehetőségek a díszkertészet előtt

Hír

2017/12/05

Az emberek jelentős része urbanizált viszonyok között él, ezért a parkosított zöld felületek felértékelődnek, a dísznövény ágazat pedig kiemelt szerepet játszik az élhetőbb környezet biztosításában – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a XXXI. Flora Virágfesztiválon, Kecelen.

Nagy István emlékeztetett, hogy a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Díszkertészek Szövetsége együttműködésének köszönhetően számos mozgalom – mint például a Virágos Magyarországért verseny – indult el.

Az ágazat árbevétele ma már meghaladja az évi 120 milliárd forintot, és csaknem 25 ezer család megélhetését biztosítja – fogalmazott az államtitkár.

Kitért arra, hogy rózsatő termesztése 120 hektáron folyik, főként Szeged-Szőreg térségében. Az itt előállított rózsatöveket uniós nyilvántartásban lévő oltalom alatt álló földrajzi árujelzéssel hozzák fogalomba. Az évi 4-5 millió megtermelt rózsatő 90 százalékát külföldön értékesítik.

Az államtitkár kiemelte, hogy ígéretes lehetőségek állnak a díszkertészágazat előtt. Magyarország Európa kapuja a nagy népességű keleti országok felvevő piacaihoz, ahol a dísznövény-kereskedelem importfüggő. A kelet-európai piac közelsége is komoly előnyt jelent hazánk számára. Ráadásul jó genetikai anyagokkal és megfelelő klimatikus és talajadottságokkal rendelkezünk a mérsékeltebb anyagi ráfordítást igénylő szabadföldi termesztéshez. Mindezek mellett az olyan új építészeti technológiák megjelenése, mint például a zöldtető vagy a zöldfal, szintén új lehetőséget kínál az ágazatnak.

forrás: FM

A rovat új hírei