Kertek, újrahasznosított helyszíneken

Magazin

2014/05/13

Míg régebben a kerteknek szokványos helyük volt, napjainkban váratlan helyeken is felbukkanhatnak és meglepő formákat is ölthetnek. A nagyvárosokban újra kezd divatossá válni a közösségi kertészkedés, egyre több használaton kívüli területen indul meg a növénytermesztés. Korábban beszámoltunk már arról, hogyan vették át az uralmat a növények egy tokiói irodaház épületében, és írtunk a híres gyümölcsöskertről is, amely egy benzinkút helyére épült. Ezúttal elhagyatott helyeken létesült kerteket mutatunk be.

Kráterkert
A közösségi kertészkedés hagyományai egészen a 20. század elejéig nyúlnak vissza. Az 1. és a 2. világháborúban is gyakoriak voltak az úgynevezett győzelmi kertek (Victory Gardens). Ezeknek a telkeknek nemcsak a közösség erősítésében volt szerepük, de művelésük segített elterelni a figyelmet a háborúról, nem utolsósorban nagy szerepet játszottak az élelmiszerutánpótlásban is. Persze nemcsak az udvarokban hódítottak a konyhakertek, a képen látható győzelmi kertet egy Londonra dobott bomba kráterében alakították ki.

Étel a hajléktalanoknak
"Miért csak virágot ültetnek a parkokba?" - tették fel a kérdést a coloradói polgárok, akik úgy döntöttek, nem nézik tovább tétlenül, hogy egyes városlakók éheznek, miközben számos termelésre alkalmas földterület akad a környéken. A szomszédokból, egyházi és más non-profit szervezetekből verbuválódott csoportok számos parkot vontak művelés alá. A közös munkájuk igen sikeresnek mondható, legutóbb 1500 fontnyi (kb. 680 kg) élemiszert termeltek meg, melyet az aratást követően hajléktlanokat segítő szervezeteknek ajándékoztak.

Élet a sínek között
A New York-i High Line a hajdan Manhattant keresztülszelő magasvasút pályáján félig-meddig magától keletkezett kert. 1999-ben, amikor a kert ötlete megfogalmazódott a közelben lakó lelkes önkéntesekben, a vasút már nagyjából 25 éve nem üzemelt, így a terepet különböző vadnövények kezdték uralni. A látvány megihlette az ötletgazdákat, akik célul tűzték ki, hogy a párizsi Promenade Plantée-hez hasonló kertet fognak létrehozni. Támogatottságuk a lakosság körébe 2004-re már akkora lett, hogy állami segítséggel megnyithatták a kertet. A vadnövények egy részét meghagyták, melléjük pedig különböző virágokat ültettek művészi elrendezésben. A vasúti híd azóta kulturális látványossággá nőtte ki magát, a róla készült fotók bejárták az egész világot.

Kép forrása / Szerző: Jim.henderson

Kifutópályából veteményes
A berlini Tempelhof repteret, egészen a 2008-as bezárásáig, a világ egyik legrégibb, üzemelő repülőtereként tartották számon. 6 évvel az utolsó gép felszállása után ma napraforgó, bors, mogyoró, paprika, káposzta és még ki tudja, hányféle finomság nő a kifutópályákon. A körülbelül 5000 négyzetméteres terület "felvirágoztatása" az Allemende Kontor nevű szervezethez kötődik, melynek neve ó-németül közösségi kertészkedést jelent. Kezdeményezésük célja a környezettudatosság erősítése, és egyben a kulturális sokszínűség harmóniájának megteremtése is, a közeli negyedekben lakó különböző nemzetiségek, arabok és törökök bevonásával.

Hirdetőtábla-vegetáció
Bár a növények alapvetően talajhoz kötött létformák, nemcsak a földön találkozhatunk velük. Stephen Glassman gondolt egy merészet, és jól látható helyre emelte őket. Az általa megálmodott UrbanAir projekt keretében a növények hirdetőtáblák helyét foglalják el. Ez a látványos "öko" megoldás nemcsak figyelemfelkeltő, de hozzájárul az általa hirdetett cél, vagyis a tisztább levegő eléréséhez is.

Mesterséges repedések
A betonban keletkező repedések általában gyorsan megtelnek növényekkel. Vannak azonban, akik nem bírják kivárni a természetes folyamatot. Az amerikai CMG Landscape Architecture nevű cég tagjai Crack Garden - azaz "Repedéskert" - elnevezésű projektjük keretében légkalapáccsal törik fel a betont, hogy visszadjanak valamit a természetnek abból, amit az ember az elmúlt évtizedekben elvett.


Kiemelt kép forrása / Szerző: U.S. National Archives and Records Administration

forrás: foodtank.com, treehugger.com, wikipedia.org, ota-berlin.de, webecoist.momtastic.com

A rovat új hírei

Hasonló

A Pasona projekt

Paradicsom és szőlő a konferencia teremben, brokkoli a recepción, búzamező a váróteremben...