Összefogás környezetünk védelméért

Hír

2014/01/12

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) négy nagy áruházlánc és két hulladékkezelő vállalkozás összefogásával indította el idei első kampányát. A „Belső értékek – A megkopott külső értékes belsőt takar” címet viselő akció keretében az elektromos és elektronikai hulladék (röviden: e+e-hulladék) gyűjtésének fontosságára és lehetőségeire hívják fel közösen a figyelmet a január 11. és február 9. közötti hétvégéken. Az akció célja, hogy a szereplők gazdasági érdekeiket félretéve, együtt álljanak ki egy közös ügy, a környezetvédelem mellett.

A „Belső értékek – e+e-hulladék” gyűjtőakció és nyereményjáték keretében öt hétvégén át összesen 88 helyszínen veszik vissza a régi, megunt, működő vagy akár működésképtelen kis és nagy háztartási gépeket, szórakoztató elektronikai és számítástechnikai berendezéseket és barkácsgépeket. Ezekért cserébe a résztvevők azonnali ajándékot kapnak, és a nyereményjáték keretében övék lehet a fődíj, egy személyautó is.

A kezdeményezés legfontosabb üzenete, hogy csak összefogással, együttműködéssel, időnként saját érdekeinket háttérbe szorítva valósítható meg az e+e-hulladékok nagyobb arányú hasznosítása és ennek köszönhetően környezetünk fenntarthatósága. A kampány másik kiemelt célja a lakosság ismereteinek bővítése a témában: azt elérni, hogy az emberek ne otthon gyűjtsék és ne a kukába dobják ki ezeket az esetenként veszélyes hulladéknak minősülő alkatrészeket is tartalmazó hulladékokat, hanem vigyék vissza az áruházakba, hogy később a megfelelő előkezelést követően újrahasznosulhassanak.

Kéz a kézben az OHÜ, az áruházláncok és a hulladékkezelők

A „Belső értékek – e+e-hulladék” gyűjtőakcióban és nyereményjátékban a bauMax, a Praktiker, a Media Markt és az INTERSPAR áruházlánc vesz részt. Az elektromos és elektronikai hulladékokat ezeknek a láncoknak bármelyik hazai üzletébe vissza lehet vinni az érintett hétvégéken (kivételt képez a Praktiker, amelynek áruházaiban négy teljes héten át tart a kampány). Az akció keretében az üzletekbe visszavitt e+e-hulladék összegyűjtéséről, valamint újrahasznosításra való előkészítéséről a FE-GROUP INVEST Zrt. és az Inter-Metal Recycling Kft. gondoskodik.

A gyűjtőakció és a nyereményjáték menete

Aki beviszi az otthon feleslegessé vált elektromos és elektronikai eszközöket (például mosógép, hűtő, vasaló, hajszárító, számítógép, telefon, mobiltelefon, televízió, rádió, MP3- és MP4-lejátszó, fúrógép, varrógép, vérnyomásmérő) bármelyik partneráruházba, minden egyes leadott termék után 1000 forint értékű vásárlási utalványt kap ajándékba. A kupon akár helyben, akár később is – legfeljebb 2014. március 31-ig – beváltható. A beváltás pontos feltételeit a Játékszabályzat tartalmazza.

Minden leadott háztartási gép, szórakoztató elektronikai és számítástechnikai berendezés, barkácsgép stb. után jár egy nyereményszelvény is, amelyen kód szerepel. A játék résztvevőinek ezt a kódot kell beküldeniük a +36 30 344 4689-es nem emelt díjas telefonszámra. A beküldött kódok alapján 2014. február 19-én közjegyző jelenlétében sorsolják ki a fődíjat, egy Opel Astrát.

A Belső értékek – e+e-hulladék gyűjtőakció és nyereményjáték Játékszabályzata megtalálható, valamint a kampány részvételi feltételeiről, az átvételi pontokról és a kuponok beváltásáról részletes információk olvashatók a www.szelektalok.hu/e-hulladek oldalon!

 

forrás: OHÜ

A rovat új hírei

Hasonló