Vér és mámor Inti ünnepén
Előzőleg két cikket írtunk naprendszerünk legfényesebb égitestjéről, "A Nap napja" és "Érdekességek a Napról" címmel. Most az inka kultúra és vallás aspektusából vizsgáljuk meg a nyári napfordulót.
NaplementeForrás: pixabay.com
Régen ünnep, ma turistalátványosság
Inti, a nap ünnepét egykor kollektív részegséggel és harccal tisztelték meg az inkák, mára a Riói karnevál után Dél-Amerika második legnagyobb turistalátványossága lett.
A latin-amerikai Andokban az európai gyarmatosítás előtti korból eredő inka hagyomány szerint a világot Wiracocha főisten alkotta, az inka birodalom vallási és politikai központját, Cuscot pedig Inti, a napisten fia és lánya: Manco Capac és Mama Ocllo alapította, Cuscot a „Föld köldökének” tartották az inkák. Itt állt a napisten temploma, a Quricancha is, amelyben Nap-szüzek – a császár ágyasai - szolgáltak, és amelyet hatalmas mennyiségű arannyal és ezüsttel díszítettek.
Az inkák egykori szent városa, Cusco június 24-én minden évben felébred csipkerózsika álmából. Míg nálunk a leghosszabb nappalt, vagyis a nyári napfordulót, ott a leghosszabb éjszakát, vagyis a téli napfordulót ünneplik ezen a napon. Az Inti Raymi – vagyis a napisten ünnepe – az inkák legfontosabb kultikus napja, az inka újév kezdete volt, és erre az időpontra esett a betakarítás vége is.
Azt mondják, az Inti Raymira a XV. században ötvenezren is összegyűltek Cuscoban a hatalmas inka birodalomból. Ez azonban semmi nem volt ahhoz képest, ahogyan napjainkban zajlik a fesztivál, amit a múlt század második felében az amerikai turistaipar is felfedezett magának.
Évről évre mintegy százötven-ezer kíváncsi figyeli ugyanis, miként egyesül a napisten, Inti Inca-val, a császárral, akit a hagyomány szerint a leszármazottjának tekintenek. A napatya visszatérését több száz jelmezes, álarcos közreműködő, táncosok, zenészek, virágok, felvonulás és ceremóniák teszik látványossá.
A főszereplőt, az inka birodalom uralkodóját királyi vörösbe és aranyba öltöztetik és „aranytrónuson” cipelik, csakúgy, mint szintén isteni származású hitvesét, a császárnőt, aki a történészek szerint anno az uralkodó leánytestvére volt, hogy ne híguljon a „napvér”.
A menet a Quricancha-ból, azaz Naptemplomból indul a szent város egykori főterére, ahol jóslatot olvasnak fel szent kokalevélről az ősi kecsua nyelven, amelyet egyébként ma is beszélnek még az Andokban. Ezután a „császárt” beviszik Sacsayhuaman-ba, az ókor egyik legbámulatra méltóbb épületének maradványába, amely feltehetően erőd volt, és 2-300 tonnás sziklákból emelték mindenféle kötőanyag nélkül. Feláldozásra kerül egy láma is, mindössze szimbolikusan. Az Inka-korban természetesen nem így zajlott az Inti Raymi!
Vér és alkohol
Bár az írásbeliség hiánya miatt viszonylag keveset tudunk az inkákról, annyi biztos, hogy kedvelték a véres áldozatokat, és amint azt a XX. század végéig dokumentált néphagyományok is tükrözik, a termékenység és az élet legnagyobbnak tartott isteneit is legfőképpen vérrel és alkohollal szerették kiengesztelni.
A kultikus kollektív részegség magyarázata, hogy miként a földet, a testünket is alaposan el kell áztatni időnként, hogy termékeny és erős legyen. Letenyei László néprajzkutató 1993-as ecuadori útinaplójában például beszámol egy családi ünnepségről, amit az egyik gyermek iskolái befejezésére ültek és az egész vendégség a zenészekkel együtt elképesztően részeg volt. A magyar kutatók kérdésére, hogy meddig tart az ünnep, azt válaszolták a háziak: amíg mindenki el nem esik.
Az inka civilizációban a vért tekintették a szerves világ legfontosabb elemének, az élet titkának, amely termékenységet, egészséget biztosít, és kapcsolatban tartja az embert az istenekkel. A rendszeres véráldozatok alkalmával a papok az áldozat vérét megitták, a testét pedig feldarabolták és szétszórták, de szintén kultikus okokból a kannibalizmus is szokásban volt.
Az andokbeli vallásosság központi motívuma a harc a világegyetem két fele között. Az erre épülő néphagyomány szerint a rituális küzdelem során kiömlő vér helyreállítja az egyensúlyt és megtermékenyíti a földet.
Az ecuadori Keresztelő Szent János napi körmenetekről még 1964-ben is feljegyezték, hogy a táncosok pontosan megkomponált, de véres harcot vívtak, aminek sok súlyosan sebesült, sőt, halálos áldozata volt.
A spanyoloknak sok volt a „barbarizmus”
Amikor a XVI. században a spanyol hódítók leigázták a mesésen gazdag és a Római Birodalom méreteivel vetélkedő inka impériumot, a katolicizmust nyilvánították hivatalos vallássá. Inti ősi ünnepe ezután San Juan, azaz Keresztelő Szent János neve napjára „szelídült”, dátuma pedig június 21-ről 24-re került. Hasonlóan zajlott ez egyébként nálunk, Európában is a nyári napforduló pogány kultuszával.
A spanyoloknak azonban még a maradék is sok volt a „barbarizmusból”, és 1572-ben teljesen betiltották az Inti Raymit, amely majd csak az 1940-es években éledt újjá bizonyos történelmi, ideológiai mozgalmaknak köszönhetően, amelyek az Andokban élő őslakosok felemelését tűzték ki célul.
Magyarországon is ünnep
A Magyarországon élő andokbeli közösség 2004 óta minden esztendőben megünnepli Budapesten az Inti Raymit, amely három részből áll: belvárosi felvonulásból, színpadi rendezvényből és partiból.
A hazánkban élő dél-amerikaiak látványos felvonuláson vesznek részt a Váci utcában, végig a Vörösmarty térig, ahol autentikus szertartást hajtanak végre, táncolnak, aztán irány a Széchenyi Kert, ahol Andok-béli ételeket kínálnak, zenélnek és mulatnak. Idén június 25-én délután vette kezdetét a magyar Inti Raymi a Váci utcában.
