44 000 gyerek gyűjthet italoskartont

Hír

2014/02/28

15 városban és 80 kisebb településen, több mint 170 oktatási intézmény és 44.000 gyermek részvételével idén is megrendezésre kerül Magyarország egyik legnagyobb szelektív hulladékgyűjtési akciója, az Iskolai és Óvodai Italoskarton Gyűjtőprogram. Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés nagy népszerűségnek örvendő kezdeményezésének célja, hogy rendszeres szelektív gyűjtésre nevelje a gyerekeket és rajtuk keresztül szüleiket.

Az immár negyedik tanévben elinduló programban résztvevő intézményeket a gyerekek által összegyűjtött italos karton mennyiséggel arányos díjazásban részesíti az Egyesület, a legsikeresebb intézmények akár 100.000 forintos különdíjban is részesülhetnek.

Az IKSZ italos kartondoboz gyűjtőprogramjának népszerűségét jól tükrözi, hogy a 2009-2010. tanévi indulás óta összesen 248 tonna tejes és gyümölcsleves doboz gyűlt össze, amit ha egymás mellé raknánk, Budapesttől egészen a most véget ért téli olimpia helyszínéig, Szocsi-ig érne a sor. Az így begyűjtött és újrahasznosított italos kartondobozok révén egy erdőnyi, mintegy 1.700 felnőtt fa menekült meg a kivágástól.

Ez igen tekintélyes mennyiség, de a Magyarországon keletkező italos kartondoboz tömege meghaladja az évi 12.000 tonnát. Sajnos hazánkban az italos kartondobozok szelektív gyűjtése elmarad az európai átlagtól, az IKSZ számításai szerint ennek az értékes anyagnak még mindig 77%-a a kommunális szemét közé kerül, ezért is rendezi meg évről évre iskolai és óvodai környezeti nevelési programját a szervezet.

„Az idei programtól is az előző évekhez hasonló sikereket várunk” – nyilatkozta Baka Éva az IKSZ ügyvezető igazgatója. „Bízunk benne, hogy a programunk hatására az évek során egyre nagyobb mennyiségben gyűjtő és lelkes gyerekek nem csak az iskolában és az óvodában, hanem otthon is szelektíven gyűjtik majd a hulladékot, különösen a tejes és gyümölcsleves dobozokat” – tette hozzá az igazgató asszony.

A gyerekek környezettudatosságra nevelésén túlmenően, az iskolák és óvodák környezeti oktatási tevékenységét a gyűjtőprogram keretében elnyerhető díjazással is segíteni kívánja az IKSZ. A kezdeményezésben résztvevő oktatási intézményeket a gyerekek által összegyűjtött italos kartondoboz mennyiséggel arányosan, kilógrammonkénti 20 forintos díjazásban részesít az Egyesülés. Mindezen felül a tanév során 1,5 tonna szelektíven gyűjtött italos kartondobozért 100.000 forint különdíj is jár a szorgalmasan gyűjtő iskola vagy óvoda részére. Az év végi összesítésben a létszámarányosan legtöbbet gyűjtő iskola és óvoda is 100.000- 100 000 forintos jutalomban részesül.

Az idei italos karton gyűjtőprogramot az IKSZ a helyi kommunális szolgáltatókkal és önkormányzatok támogatásával Nagykanizsán, Zalaegerszegen, Győrben, Szolnokon, Debrecenben, Egerben, Kaposváron, Nyíregyházán, Gödöllőn és környékén, Pécsett, Székesfehérváron, Tiszafüreden és térségében és Veszprémben rendezi meg.

A szelektíven gyűjtött italos kartondobozok akár 6-7-szor is újrahasznosíthatók, az így visszanyert papírból egyszerűen készíthető például cipősdoboz, kéztörlő vagy egyéb papíripari termékek. Fontos lenne, hogy az italos kartondobozok szelektív gyűjtési aránya növekedjen hazánkban, hogy minél kevesebb fát kelljen kivágni papír előállítása céljából.

Kérjük, ne feledje: TAPOSSA LAPOSRA!

További Információ kérhető:  www.italoskarton.hu

forrás: IKTSZ

A rovat új hírei

Hasonló

Környezetvédelmi rajzpályázat

Rendhagyó környezetvédelmi rajzpályázatot hirdet az IKSZ. Italos karton sablonra kell rajzolniuk az általános iskolásoknak.