Az év hala közönségszavazás

Hír

írta: Kiss Gábor
2013/10/10

A 2014. év halára a Magyar Haltani Társaság honlapján lehet szavazni, ahol folyamatosan nyomon követhető a három fajra leadott voksok állása. A választható fajok képe mellett az érdeklődők a garda, a sügér és a magyar bucó környezeti igényeiről, hazai elterjedéséről és jelentőségéről is olvashatnak.

Harka Ákos, a társaság elnöke elmondta, hogy a versengés három résztvevője közül a garda - amellett, hogy vészesen megfogyatkozott vizeinkben - azért került a listára, mert a társaság Herman Ottó halálának 100. évfordulója alkalmából a Balaton "látott halával" szeretné felhívni a figyelmet a nagy polihisztor munkásságára és A magyar halászat könyve című művére.

A horgászok javaslatára kapott lehetőséget a megmérettetésre a széles körben elterjedt és népszerű sügér. A természetvédők jelöltje pedig az a fokozottan védett, példányonként 100 ezer forint eszmei értéket képviselő magyar bucó, amely az utóbbi időkben néhány tisztábbá vált folyóvízbe is visszatért. Magyarországi állománya azonban még mindig messze elmarad a megfelelő szinttől, ezért továbbra is megkülönböztetett figyelmet igényel.

Harka Ákos hangsúlyozta: a most meghirdetett és a hagyományoknak megfelelően ez év utolsó napjáig tartó voksolás kitűnő alkalmat kínál arra, hogy ismertebbé tegyék az őshonos halakat, bemutassák természeti értékeinket.

A korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász és a menyhal nyerte meg a közönségszavazást.

A 2014. év halára a Magyar Haltani Társaság honlapján lehet szavazni.


Kép forrása: Wikipedia / Szerző: Zsoldos Márton

 

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló