Fotó- és videópályázat indul a Budapesti Víz Világtalálkozó alkalmából

Hír

írta: MTI
2016/08/21

Fotó- és videópályázatot hirdet a novemberi Budapesti Víz Világtalálkozó alkalmából a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ.

Az intézmény olyan fotókat és videókat vár a pályázatra, amelyek rámutatnak a víz alapvető fontosságára bolygónk, a természet, az emberiség és az egyes ember életében, valamint megjelenítik a víz formai sokszínűségét élettérként és szervezetünk meghatározó alkotóelemeként. A víz mitikus, mesei vonatkozásai is szerepet kaphatnak a benyújtott pályázatokon.

A két kategóriában - fotó és videó - meghirdetett pályázaton 2000 után készített, legalább három és legfeljebb hat képből álló fényképsorozattal, vagy legfeljebb 90 másodperces videóval lehet indulni. A pályázat szervezésében a Capa Központ a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumával működik együtt.

A Budapesti Víz Világtalálkozót november 28. és 30. között rendezik meg, az esemény stratégiai célja, hogy sikeresen összekapcsolja a politikai döntéshozatalt a tőke, a tudás, a technológia által kínált megoldási lehetőségekkel. A világtalálkozó szlogenje (A víz összeköt) utalás arra, hogy a víz új típusú együttműködésekre sarkall, összeköti a vízgazdálkodást, az ipart, a mezőgazdaságot, az egészségügyet és az oktatást, országokat, régiókat, generációkat és kultúrákat kapcsol össze, miközben alapvetően befolyásolja mindannyiunk jövőjét.

A Világtalálkozó logójában látható vízcsepp a mielőbbi cselekvés, a fenntartható vízgazdálkodást biztosító hatékony megoldások megteremtésének fontosságára hívja fel a figyelmet. Egyben arra is utal, hogy az édesvízkészlet, amelyen minden földi élőlénynek osztoznia kell, úgy aránylik a Föld tömegéhez, mint a logóban a kis csepp a Föld megjelenítéséhez - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben, amely emlékeztet arra, hogy a Föld vízkészletének csupán három százaléka alkalmas emberi fogyasztásra, ennek azonban több mint kétharmada nehezen, vagy egyáltalán nem hozzáférhető.

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Tegyük rendbe vizeinket!

Riasztó adat, hogy a legújabb eredmények szerint hazánkban a természetes folyók és tavak közül csak 12% van jó ökológiai ...

A víz világnapja

Az ENSZ-közgyűlés 1992-ben döntött arról, hogy minden évben március 22-én ünnepeljék világszerte a víz világnapját.