Stockholmi Ifjúsági Víz Díj 2014
Az 1997-ben alapított Stockholmi Ifjúsági Víz Díj (Stockholm Junior Water Prize, SJWP) egyike a legismertebb nemzetközi ifjúsági díjaknak a vízügy területén.
Hatalmas megtiszteltetés részt venni a különleges, magas színvonalú versenyen, amely része az évente megrendezésre kerülő Víz Világhétnek.
Világszerte minden évben több ezer, 15-20 év közötti, középiskolás fiatal vesz részt a selejtezőkön. Az esemény egyúttal kiváló eszköze a víz-, illetve a környezet védelmére, a környezettudatosságra irányuló figyelem felkeltésének.
A Stockholm International Water Institute által szervezett verseny Védnöke Viktória svéd koronahercegnő, aki találkozik a döntő résztvevőivel és személyesen adja majd át a győztesnek járó díjat, 5000 dollárt és egy kristályszobrot. A stockholmi döntőben az egyes országok versenyének első helyezettje indulhat.
Magyarország 2013-ban csatlakozott ehhez a nemes vetélkedőhöz. A verseny összefoglalója hazai szempontból itt, a nemzetközi döntő katalógusa itt tölthető le (mindkettő angol nyelven).
A hazai versenyt a GWP Magyarország Közhasznú Alapítvány szervezi, számos partnerszervezet segítségével és támogatásával. Védnöke Kovács Péter vízügyért felelős helyettes államtitkár (Vidékfejlesztési Minisztérium).
Jelentkezni a www.ifivizdij.hu honlapon keresztül történő regisztrációval, valamint egy legfeljebb 20 oldalas angol nyelvű pályamű és a nevezési lap beküldésével lehet. Határidő: 2014. április 15. A pályaművek olyan helyi, regionális, országos vagy globális témával foglalkozhatnak, melyeknek környezetvédelmi, tudományos, társadalmi, vagy műszaki jelentőségük van. Nevezni egyénileg, vagy maximum háromfős csapattal lehet 15-20 éves középiskolásoknak. Részletes szabályok a letölthető versenykiírásban találhatók.
További információ a Stockholmi Ifjúsági Víz Díj weboldalán.