Tedd meg MAgadért! - I. Nyárindító piknik a Margitszigeten

Hír

2018/05/18

A FŐKERT Nonprofit Zrt. Budapest Főváros Önkormányzata Sportosztályával karöltve rendezi meg ismét a „Tedd Meg MAgadért!” elnevezésű nagyszabású környezettudatos családi-és sportnapját 2018. június 2-án, szombaton, délelőtt 10 órától este 22 óráig, a Margitszigeten.

A rendezvény a minden évben június 5-én tartott környezetvédelmi világnaphoz csatlakozik. A környezetvédelmi világnap célja széles körben felhívni a figyelmet a környezetszennyezés következményeire, elősegíteni az együtt gondolkodást és a közös cselekvést, terjeszteni a fenntartható fejlődés eszméjét.

Az immár hatodik alkalommal megrendezett „Tedd Meg MAgadért!” célja, hogy erősítse az „én városom” életérzést, valamint, hogy felhívja a figyelmet: a városi zöld tér mindenkié. Közösen használjuk, alakítjuk, élvezzük az általuk nyújtott előnyöket és éppen ezért közösen is kell tennünk zöldfelületeink, tereink szépségéért, megóvásáért.

Színes programokkal várják az érdeklődőket, lesz közösségi virágültetés, zöld jövő, színpadi programok, koncertek, közműcégek standjai, kézműves termékek, street food sétány, parkmozi, csapat- és egyéni sportprogramok. Az idei családi nap különlegessége, hogy egy igazi piknik hangulatot varázsol a Margitszigetre.

A rendezvényen bemutatkoznak Budapest közművállalatai is, akik mind stratégiai céljuknak tűzték ki a fenntarthatóságot, a környezettudatos személet terjesztését és az edukációt. A látogatók hasznos információkkal és érdekességekkel gazdagított szórakoztató- és sportprogramokon is részt vehetnek a nyárköszöntő, ingyenes rendezvényen a Margitszigeten.

További információ és részletes programok: http://www.fokert.hu/tmm2018

forrás: FŐKERT

A rovat új hírei

Hasonló