Valódi holdkőzetet is láthatunk a Hold felfedezéséről szóló kiállításon

Hír

írta: MTI
2021/11/05

Ismét egyre több figyelem szegeződik a Holdra: az űrkutatási központok újabb és újabb missziókat terveznek, melyeke között újabb holdraszzálás, kutatóállomás építése is szerepel. A Magyar Természettudományi Múzeumban most kiállítás nyílt, ahol igazi Hold-kőzetet is megszemlélhetünk.

A tárlat az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége, a NASA és a Magyar Természettudományi Múzeum közreműködésével született, a kiállítás célja az Apollo-küldetések, valamint a jelenkori hazai űrkutatási fejlesztések bemutatása a szélesebb közönség számára.

Mint írják, a kiállítás, valamint a kiállítótér középpontjában az Apollo 17 küldetésen gyűjtött 70215,41-es számú holdkőzet áll, amelyet a NASA kölcsönzött a kiállítás időtartamára. Látható Neil Armstrong űrruhájának élethű másolata, kiemelve a ruha egyes részeinek funkcióját. A NASA kiállítási tárgyai mellett a Magyar Természettudományi Múzeum vitrinében a "Goodwill Moon Rock"-ként ismert objektumok láthatók. Ezek az Apollo-küldetések keretében végrehajtott első, illetve utolsó Holdra szállás során begyűjtött mintákat és Magyarországnak a Holdig eljuttatott zászlóit tartalmazó dísztárgyak, melyeket az Egyesült Államok elnöke ajándékozott Magyarország népének.

A tárlaton láthatók a Puli Space Technologies Kft. által kölcsönzött tárgyak is, például a "Puli Rover", valamint a NASA-díjnyertes holdi "vízszimatoló" szerkezet makettje.

A kiállított tárgyakon kívül két nagy tabló nyújt információkat a Holdról, az Apollo-programról, valamint a Hold-, űr- és bolygókutatás magyar vonatkozásairól.

A Magyar Természettudományi Múzeum a kiállításhoz kapcsolódó programsorozattal is készül: a hetente megtartott előadások betekintést engednek a Hold történetébe és a holdkutatás rejtelmeibe.


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Mars helyett a Hold?

A Mars helyett a Holdat javasolta a NASA célpontjául egy új, amerikai jelentés.