Váltsunk nézőpontot az idei Zöld Építés Hetén!

Hír

2016/09/14

2016-ban szeptember 26-október 2. között lesz a nemzetközi Zöld Építés Hete, mely a World Green Building Council kezdeményezése. A HuGBC évek óta több rendezvénnyel csatlakozik a világméretű programhoz.

A nemzetközi Zöld Építés Hetének idei mottója: „Change your perspective” vagyis Válts nézőpontot! A zöldépítésről a szakemberek és a laikusok sokszor eltérő módon gondolkoznak, mást értenek alatta, más céljait és eredményeit látják. Mindenesetre tény, hogy az épületek a CO2 kibocsátás 40%-áért felelősek. Ennek megváltoztatásához, illetve ahhoz, hogy a párizsi klímacsúcson célul kitűzött hőmérséklet-emelkedés 2°C-ban való maximálása megvalósulhasson, szélesebb körben és új módszerekkel kell közelítenünk a meglévő épületállomány zöldítéséhez, és innovatív irányokat kell érvényesíteni az új fejlesztéseknél.

„A Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) egyik fontos célja, hogy új gondolatokkal és szemléletformálással támogassa a környezetileg felelős építési gyakorlat elterjedését Magyarországon. Minden évben olyan programokat szervezünk a Zöld Építés Hetén, hogy a szakmaibeliekhez és más érdeklődőkhöz is közelebb hozza a zöld szemléletet. Az idei mottó jegyében szeretnénk, ha minél többen megismernék a környezettudatos épületek hatásait és előnyeit, hogy a zöldépítésnek nemcsak a CO2 kibocsátásra, hanem a víz- és energiafelhasználásra, az emberek egészségére és jó közérzetére, valamint a háttérben a gazdaságra is jelentős hatása van” – mondta el Baross Pál, a HuGBC elnöke.

Programok Magyarországon a Zöld Építés Hetén

Green Walk
Vasárnap kivételével egész héten tart majd a 2013 óta évente megrendezésre kerülő Green Walk, mely kezdeményezés fontosságát mutatja, hogy idén bejutott a Civil Díj döntősei közé. 6 napon át közel 20 létesítménybe juthatnak be az érdeklődők, többek között a nagyközönség előtt máskor elzárt épületekbe is. A sétákat az épületet tervező építészek, fejlesztők vagy üzemeltetők vezetik, így a résztvevők első kézből juthatnak érdekes információkhoz. 2016-os látogatható épületek

Green Walk fotópályázat
A HuGBC a Green Walk 6 napja alatt a résztvevőket fotópályázatra hívja, hogy nagyobb nyilvánossággal ismertesse meg a hazai zöld épületeket a vizualitás mint az egyik leghatékonyabb kommunikációs eszköz segítségével. A képekből a Green Walk lezárulta után szakértő zsűri választja ki a nyerteseket, és lesz közönségszavazás is. A 2014-es nyertes alkotások

#BETTERBUILDGREEN konferencia
Építészeknek, ingatlanfejlesztőknek, fenntartóknak, üzemeltetőknek, hatósági és zöldépítéssel foglalkozó szakembereknek szól az október 4-én megrendezésre kerülő egynapos konferencia, melyen a Válts nézőpontot! szlogenhez híven a környezettudatos építést több - környezetvédelmi, társadalmi-szociális és üzleti, szempontból - járják körül külföldi és hazai szaktekintélyek előadásainkban, illetve panelbeszélgetésekben.

Részletes program és jelentkezés itt.

Eszmecserék
A fenti rendezvényeken túl tagjai számára műhelybeszélgetéseket is tervez a HuGBC, melyek során a Hongkongi Green Building Council elnökével, illetve a World Green Building Council európai régiójának igazgatójával találkozhatnak és cserélhetnek gondolatokat, tapasztalatokat az érdeklődő szakemberek. A Nemzetközi Zöld Építés Hete hazai programjainak főtámogatója az Alukönigstahl Kft.

"A HuGBC környezettudatos szemléletváltás érdekében tett kezdeményezéseit nagyon színvonalasnak és hatékonynak tartjuk, és szívesen részt veszünk a programok megvalósításában. Emellett bízunk benne, hogy a saját szakterületünkről mi is értéket adunk, hozzájárulunk ehhez a tudásbázishoz" – nyilatkozta Ádám István, az idén 25 éves magyarországi jelenlétét ünneplő Alukönigstahl Kft. ügyvezetője.

Nemzetközi Zöld Építés Hete
A World Green Building Council ernyőszervezete közös platformot biztosít a nemzeti szervezetek számára a nyilvános párbeszédre az épületek jelentőségéről a fenntartható jövő szempontjából. A Zöld Építés Hete globális kezdeményezéséhez világszerte több tucat nemzeti green building council csatlakozik minden évben programok százaival. Azáltal, hogy a Zöld Építés Hetén az egész világon egyszerre, egyidőben zajlanak a programok, koncentráltabbá válik a fenntartható építés sokszínűségének érzékeltetése és a fenntartható környezet kollektív küldetésének hangsúlyozása.

Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC): Az egyesület 2009 óta fogja össze az ingatlanszektor, az építőipar és az építésgazdaság szereplőit, hogy közreműködésükkel részt vegyen a környezettudatos és fenntartható építést előmozdító építészeti szabályozás szakmai kidolgozásában, valamint a környezettudatosság kellő súlyú érvényesítésében. A HuGBC a zöldépítés témakörében szakmai ismeretterjesztő és társadalmi szintű kommunikációt is folytat, emellett szoros kapcsolatban áll felsőoktatási intézményekkel az új technológiák megismertetésének érdekében. A HuGBC elismert magyar fejlődő tagszervezete a nemzetközi World Green Building Council-nak, így nemzetközi tapasztalatokra is támaszkodik, élvonalbeli stratégiai elveket, módszertant és gyakorlatokat hoz Magyarországra.

 

forrás: HuGBC

A rovat új hírei

Hasonló