2019-ig lezárják a kongói Virunga Nemzeti Parkot a turisták elől

Hír

2018/06/15

2019-ig bezárja kapuit Afrika legrégebbi nemzeti parkja, miután megöltek egy parkőrt, az év elején pedig helyi lázadók két brit turistát raboltak el.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban fokozódó instabilitás és erőszak a hegyi gorilláknak otthont adó, Virunga nemzeti parkot sem kíméli. Az elmúlt 10 hónap az egyik legvéresebb időszakként vonul be a park történetében: 12 parkőr halt meg a milíciákkal és a csempészekkel való összecsapásokban.

Májusban a Mai Mai néven ismert népfelkelő sereg - amely egy a sok milícia közül -, rajtaütött egy turistákat szállító járműn, amely a park központjától kb. 30 kilométerre levő Gomából a szálláshelyre tartott. Egy 25 éves parkőrt lelőttek, egy kongói sofőr megsérült, két brit turistát pedig egy napig fogva tartottak. A park területén a turisták látogatását először a nyomozás lezárásáig, június 4-ig függesztették fel. Azonban egy nemrégiben napvilágot látott közleményben a park igazgatója, a belga arisztokrata Emmanuel de Merode úgy nyilatkozott, hogy kénytelenek év végéig lezárni a parkot, hogy alaposan felülvizsgálhassák a biztonsági óvintézkedéseket és megerősíthessék az állatok és a látogatók védelme felett őrködő 700 parkőri gárdát. “Mindig a látogatóink biztonsága lesz az elsődleges szempontunk...Teljesen nyilvánvaló, hogy a Virungát mélyen érinti a bizonytalanság és ez még egy ideig így lesz. Ahhoz, hogy a parkot biztonságosan lehessen látogatni, az eddigieknél sokkal erőteljesebb intézkedésekre van szükség,"- mondta Merode egy közleményben, amelyben "mélységesen nehéz"-nek írja le a döntést.

Az elmúlt 20 évben több, mint 80 parkőrt öltek meg a Virungában és ezzel a park a világ legveszélyesebb természetvédelmi projektjei közé sorolható. Egy áprilisi támadásban hatan vesztették életüket. Ez volt a park történetének legtöbb emberéletet követelő incidense.

A Virunga a Kongói Demokratikus Köztársaság északi Kivu tartományában található, alapterülete több, mint 20,000 négyzetkilométer. Amellett, hogy a kritikusan veszélyeztetett hegyi gorillák legnagyobb populációinak ad otthont (immáron, több, mint 1000 egyed), más ritka fajok százai élnek itt. A park többszörös biztonsági fenyegetésekkel néz szembe, ilyen az illegális faszén termelés, a csempészet, az orvvadászat és a Mai Mai milícia.

Az elmúlt hónapokban a Kongói Demokratikus Köztársaság közel került ahhoz, hogy visszaessen az 1997 és 2003 között dúló polgárháború 5 millió emberéletet követelő borzalmas erőszakhullámába. Az agressziót a folyamatos politikai bizonytalanság tette súlyossá, onnantól kezdve, hogy 2016-ban Joseph Kabila elnöklésének második periódusa után nem volt hajlandó lemondani és az új választásokat ez év decemberre írták ki.

Megfigyelők szerint a Virunga tervezett újranyitása a kritikus dátum után történhet meg, miután a feszültség várhatóan alábbhagy.

A Virunga parkot belga gyarmati hatóságok alapították 1925-ben.

Cikket írta: Jason Burke Afrikai tudósító, 2018 június 4.
Fordította: Franczen Bea (Jane Goodall Intézet)


forrás: Jane Goodall Intézet

forrás: janegoodall.hu

A rovat új hírei

Hasonló