Megmenekül a Virunga!

Hír

írta: Admin
2014/06/11

A SOCO brit olajvállalat ma bejelentette, hogy befejezi a Virunga Nemzeti Park területén végzett tevékenységét és vállalja, hogy az összes UNESCO Világörökség részeként jegyzett területet tiszteletben tartja a jövőben!

A WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet több mint egy éve kezdett intenzíven kampányolni Afrika elsőként, 1925-ben alapított nemzeti parkjának védelmében Célja az volt, hogy az olajvállalat tevékenységét a Demokratikus Kongóban található park határain kívülre szorítsa.

"A mai nap nem csak a Föld győzelmét jelenti, hanem az előremutató üzletpolitikai szemléletváltásét is. Ezt a sikert a kongói kormány tisztviselői és aktivistái érték el, valamint mindazok a tömegek, akik világszerte csatlakoztak a Virungáért folytatott harchoz.” - mondta Marco Lambertini, a WWF nemzetközi főigazgatója. "Most van itt az ideje, hogy Kongó kormánya megerősítse elkötelezettségét a Virunga kiemelkedő egyetemes értékének megőrzésében azzal, hogy az UNESCO kérésének megfelelően eltöröl minden olajfúrási engedélyt a park teljes területére vonatkozóan."

2013. októberében a WWF panaszt nyújtott be a SOCO tevékenységét illetően az OECD-hez.  A mai bejelentés a két fél között zajló hosszú egyeztetési folyamat eredménye. A SOCO kivonul a Virunga területéről, miután befejezik a jelenleg zajló vizsgálataikat, mint például szeizmikus teszteket az Edward-tónál. A vállalat bejelentette, hogy olajfúrásokat nem fog végezni a park területén, amelyek a WWF figyelmeztetése szerint komoly környezeti károsodáshoz vezethetnének.

"Ha Virungát nem fenyegeti többé az olajfúrások kockázata, akkor a terület kongói emberek reményforrása lehet. Ahogy más afrikai országokban is, megfelelő befektetésekkel, ez a nemzeti park az ország vezető gazdasági faktorává válhat." – mondta Marco Lambertini.

A Virunga Nemzeti Park biodiverzitása felbecsülhetetlen. Számos ritka fajnak ad otthont, köztük a híres, kritikusan veszélyeztetett hegyi gorillának, az okapinak, vagy az erdei elefántnak. Emellett az Edward-tó parkhoz tartozó része több mint 50 000 család megélhetését biztosítja munkahelyek teremtésével, valamint élelem forrásként és ivóvíz-készletként. Egy WWF által készített független jelentés becslései szerint a park több mint 400 millió dollár (USD) éves jövedelmet tudna biztosítani ökoturizmuson és halászaton keresztül. A WWF hisz abban, hogy a mai bejelentés precedens értékű a Világörökség részét képező területek megóvásában, és továbbra is ezekért az értékekért fog harcolni.

"A Virungáért 750 000 ember állt ki. Hozzájuk, és azokhoz a milliókhoz, akik lehetővé tették a WWF és partnerei munkáját, ma világos üzenettel fordulunk: köszönjük a felbecsülhetetlen támogatást! De ne feledjük azt sem: a munkánk még nem ért véget!” – mondta Marco Lambertini.“Van még mit tennünk Virungáért is, de a kormányokkal és vállalatokkal világszerte együtt kell dolgoznunk azért, hogy a Világörökség részét képező területekre nehezedő terhet enyhítsük."

Június második felében Dohában, Katarban tartják az UNESCO Világörökség Bizottság éves ülését, ahol az ausztrál Nagy Korallzátony, a Tanzánia ékességeként számon tartott Selous Vadrezervátum és a spanyol Donana Nemzeti Park mellett a Virunga Nemzeti Park természetvédelmi státuszát is megtárgyalják.

 

forrás: WWF

A rovat új hírei

Hasonló