A hiéna az ember majdnem legjobb barátja

Magazin

2012/12/19

Egy érdekes tanulmány néhány héttel ezelőtt bemutatott egy afrikai hiénapopulációt, amely szinte kizárólag háziállatokkal táplálkozik. Ember és állat szimbiózisa Észak-Etiópiában.

Kacagó vadászok
A foltos hiéna (crocuta crocuta) nagy testű, kutyához hasonló alkatú, ragadozó emlősfaj, amely régen óriási területeken élt, ma már csak Afrikában találkozhatunk vele, főképpen Kelet-Afrikában, a Szaharától délre lévő szavannán. Vagy állatkertekben, bár ott manapság már szintén ritka vendég, Magyarországon is csak Szegeden és Jászberényben tekinthető meg egy-egy család, illetve példány. Gyors és kitartó vadász, de ínséges időkben a dögöt sem veti meg. Érdekes, hogy a nőstény állatok nagyobbak és erősebbek. Hangjukat korábban sátáni kacajnak hitték. Ráadásul főleg éjszaka aktívak, és az oroszlánokkal folyamatos harcban állnak a vadászterületek és a zsákmány megszerzéséért.

Olykor még egy-egy nőstény oroszlánt is elejtenek, de az olyan ragadozók sincsenek biztonságban tőlük, mint a gepárd vagy a leopárd. Egy kifáradt ellenfélnek esélye sincs a taktikus hiénafalkák ellen. Ezek alapján hűen mintázza az állatok életmódját és gondolkodását Az oroszlánkirály című klasszikus rajzfilm.

Akár több tíz kilométereken át hajszolja áldozatait, arra azonban mindeddig nem volt példa, hogy háziállatokat ejtettek volna el. Az Etiópia északi részén, Wukro körzetben végzett vizsgálatok azonban arra az eredményre jutottak, hogy a helyi emberi közösségek, és egyes hiénapopulációk lényegében szimbiózisban élnek egymással. A Mammalian Biology (Emlősök biológiája) című folyóiratban publikált tanulmány a wukrói hiénák populációs méretét és táplálkozását kutatta. Ekkor találkoztak a háziállatokkal táplálkozó csoporttal.

Ember és hiéna szimbiózisa
A terület 98 fő/négyzetkilométer népsűrűségű, valamint összesen 117 foltos hiéna példány került be a kutatásba, amely 52 hiénát feltételez 100 négyzetkilométerenként, illetve összesen 535 tagú a wukrói populáció. Ez mérsékelten magas egyedsűrűségnek számít. A tanulmány szerzői a hiénák számbavételéhez több állomáson hangszórókon keresztül hiénahangokat játszott le.

A kutatók, miután megfigyelték a háziállatokra vadászó hiénákat, amelyek táplálék-összetételét az ürülékükben lévő szőrszálak elemzésével állapították meg, megpróbáltak magyarázatot találni a jelenségre. Véletlenszerűen kiválasztott helyi farmerekkel készített interjúk alapján összesen 203 háziállat eltűnése írható a ragadozók számlájára az elmúlt öt év során. A tudósok megállapították, hogy a területen nagyon kevés a természetesen rendelkezésre álló zsákmányállat, mivel a gazdálkodás miatt csökkentek és töredékessé váltak az élőhelyek.

A hiénák rendszeres észleléséből viszont arra következtettek, hogy a természetes táplálék hiánya ellenére magas az egyedsűrűség a körzetben. Az ember és a foltos hiéna ugyanis megtanult egymás mellett élni. Ez azért lehetséges, mert a helyi közösségek nem lépnek fel a ragadozók ellen, miután a háziállatok elvesztésének költségei viszonylag alacsonyak. Sőt, az emberek szintén profitálnak a hiénákból, hiszen az állatok a települések hulladékát is eltakarítják. A kapcsolat kölcsönösen előnyös a két populáció számára, így a wukrói hiénák egyedülálló szimbiózisban élnek a helyi emberi közösségekkel.

 

forrás: hirado.hu, bbc.co.uk

A rovat új hírei

Hasonló

Pedig léteznek

Tizenöt különleges állat, amelyeket ha nem látunk, talán el sem hisszük, hogy léteznek.

Egyszervolt állatok

Az egyensúly immáron megszűnt, a hatodik kihalási időszakban számos faj tűnik el végleg.