A mesterséges fény- és zaj károsítja a madarak szaporodási képességét

Hír

írta: MTI
2020/11/12

A 142 madárfajra vonatkozó új kutatásban a fény- és hangszennyezés madarak reprodukciós sikerére gyakorolt hatását vizsgálták. A tanulmány az első lépés az észak-amerikai madarak érzékenységi indexének megalkotása felé.

A Michigani Egyetem (UM) kutatói hatalmas adatállomány segítségével vizsgálták, hogyan befolyásolja a mesterséges fény és az ember okozta zaj 142 madárfaj 58 506 fészkének reprodukciós sikerét Észak-Amerikában.

A szakértők az alábbi következtetésekre jutottak:

  • Nyílt területeken, például füves legelőkön vagy mocsaras vidéken a fényszennyezés hatására a madarak akár a normálisnál egy hónappal korábban megkezdhetik a költést, erdős területeken pedig 18 nappal korábban. Az éhes fiókák így még azelőtt kikelhetnek, hogy elérhető lenne a táplálékuk.
  • A globális felmelegedés miatt ugyanakkor bizonyos táplálékok korábban elérhetők. Azoknak a madaraknak, melyek megtartották az idők során költési idejüket, mivel belső órájuk a nap hosszához igazodik, kevesebb utódja marad életben, ha a költés idejére már eltűnik az élelem.

 

Ezekből a felismerésekből két következtetés vonható le a madaraknak a klímaváltozásra adott válaszáról:

  • A mesterséges fényviszonyok között élő madarak jobban követik - legalábbis átmenetileg - a klímaváltozást, mint a sötét területen élők.
  • Amikor a tudósok úgy vélték, hogy a madarak a klímaváltozáshoz igazítják szaporodási idejüket, valójában a fényviszonyok változásához igazodtak. Számos vizsgálatot ugyanis olyan területen végeztek, mely fényszennyezésnek volt kitéve.

 

A tudósok 27 madárfaj esetében részletesebb vizsgálatokat végeztek, következtetéseik az alábbiak:

  • A madarak gyenge fényben való látási képessége és füttyének hangereje összefüggésben van a fény- és hangszennyezésre adott reakciójával. Minél több fényt képes befogadni egy madár szeme, annál előbbre hozta költési idejét a fényszennyezésre adott reakcióként és annál többet profitált a fényszennyezésből a fészek nagyobb költési arányával.
  • A fás környezetben élő madarak jóval érzékenyebbek a zajokra, mint a nyitott területeken élők.
  • A hangszennyezés késleltette azon madarak fészekrakási idejét, melyek alacsonyabb frekvencián énekelnek, tehát nehezebb meghallani őket az alacsony frekvenciájú, ember okozta zajban. A tojók párzási hajlandósága a hímek dalán alapul, sok esetben a tojóknak hallaniuk kell a hímek énekét, hogy fizikailag képes legyenek a párzásra.

Méreteit és intenzitását tekintve a Föld kivilágítása mesterséges fénnyel évente 2 százalékkal nő. Egy nemrégiben publikált tanulmány szerint ez már akkora problémává vált, ami a klímaváltozáshoz hasonlítható. A kutatók 126 korábbi tanulmány elemzésével vizsgálták a fényszennyezés élővilágra gyakorolt hatását a rovarok végezte beporzás csökkenésétől a fák korai rügyezésén át a világító tornyokba repülő tengeri madarakig és a kivilágított szállodákat a hajnali napfénnyel összekeverő, és ezért eltévedő tengeri teknősökig.

A vizsgálat az első lépés az észak-amerikai madarak érzékenységi indexének megalkotása felé.

A tanulmány a Nature tudományos lapban jelent meg szerdán.


Kép forrása: Pexels, Szerző: Daniyal Ghanavati

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló