Az életmentő lajhárszőr?

Magazin

írta: Kiss Gábor
2014/07/24

Manapság természetesnek vesszük, hogy a kissebb betegségeket könnyűszerrel legyőzhetjük, végső esetben pedig - például egy komolyabb fertőzés esetében - az antibiotikumok is a rendelkezésünkre állnak. Azonban a baktériumok idővel rezisztenssé válnak az antibiotikumokkal szemben is, ezért más módokat kell találni a fenyegető betegségek elleni küzdelemben. Mindezt csak tetézi a klímaváltozás, melynek eredményeként bizonyos eltűnőben lévő, vagy akár már évtizedek óta visszaszorított betegségek ismét felüthetik a fejüket, akár olyan területeken is, ahol korábban sosem léteztek. A kutatóknak tehát fel van adva a lecke, lényegében folyamatosan versenyt futnak az idővel.

A panamai dzsungel mélyén tudósok egy csapata hosszabb ideje tevékenykedik. Céljuk, hogy a természetben megtalálható összetevőkkel új gyógyszereket és gyógymódokat alkossanak.

Az őserdő az élet teljessége, mindent megtalálhatunk benne a kis mikróbáktól egészen a nagyméretű emlősökig. Az élőlények között pedig ott a lajhár, amivel különösképpen ez idáig nem foglalkoztak a tudósok. Most azonban a lomhaságáról ismert állat reflektorfénybe került - köszönhetően "kincseket" rejtő szőrének.

A vizsgálatok megállapították, hogy a lajhár kültakarója önmagában is olyan, mint egy különálló kis ökoszisztéma. A szőrszálak között 84 különböző gombafélét azonosítottak be. Ebből a legtöbbet korábban már ismerték, néhány azonban teljesen új gombafaj. Vannak közöttük olyanok is, amelyek több féle rákot, sőt maláriát okozó parazitának is ellenállnak. Nem vitás, hatásos teljesítmény ez egy olyan állattól, amit eddig kizárólag mérhetetlen lustaságáról és lomha mozgásáról ismerhettünk, no meg képzeletbeli ősét a Jégkorszak című animációs filmből.

A gombafélék valószínűleg ugyanúgy szimbiózisban állhatnak a lajhár szőrével, mint a zöld algák: Nemrég írtunk a zöld lajhárokról, amelyek szőrét a rajtuk megtelepedő algák festenek zöldre. Ebben a szimbiózisban a lajhár könnyebben el tud rejtőzni a fák lombjain, az algák számára pedig kellemes közeget biztosít a vizes lajhárszőr.

A tudósok folytatják a munkát, mi pedig bízunk abban, hogy egyetlen lajhár sem esik áldozatul a "tudomány oltárán". Erre minden esély meg is van, hiszen a gombafajok azonosítása megtörtént, amennyiben pedig laboratóriumi körülmények között valóban képesek biztosítani a gombafajták számára a megfelelő környezetet, már a szaporításukra is lesz lehetőség.

 


Kép forrása / Szerző: Christian Mehlführer

 

A rovat új hírei

Hasonló

Rák eurósítva

A rák évi 126 milliárd euróba került az Európai Uniónak 2009-ben.