Egy nap alatt 4 őzgázolás - Óvatosan vezessünk!

Hír

írta: MTI
2021/01/22

24 óra leforgása alatt 4 őzet ütöttek el az országban. Az ütközés néha elkerülhetetlen, azonban sok múlik a sofőrök figyelmén, óvatosságán is a jelzett területeken. Mi a teendő vadgázoláskor? Erről is olvashatnak cikkünkben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint szerdán az esti órákban Mezőkövesd vonzáskörzetében két, míg a Szerencsi és a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság illetékességi területén további egy-egy vadelütéssel járó közúti közlekedési baleset történt. A balesetek során négy őz pusztult el, más nem sérült meg, de anyagi kár keletkezett.

Magyarországon nagyvadak közül őzből van a legtöbb, kb. 380 ezer példány, melyek hazánkban mindenhol veszélyt jelenthetnek az autósok és motorosok számára. Különösen az üzekedési időszakban, ami nyár közepén kezdődik.


Mit tehetünk a beleset elkerüléséért?

A vadelütések megelőzése érdekében a rendőrök azt kérik: a vadveszélyes útszakaszon tartsanak nagyobb követési távolságot, és folyamatosan figyeljék az út mindkét oldalát. Ha vadat látnak, lassítsanak.

Hagymási Sándor gépjármű szakoktató szerint ha nagyobb vad – őz vagy szarvas – ugrik át az autónk előtt vagy kerül a látóterünkbe, akkor azonnal fékezzünk, mert valószínű, hogy az áthaladó állat a vezér, és több állat is követi. Nem szabad viszont dudálni vagy villogni, mert a vad megijed, leblokkol, és így nehezebb kikerülni. (A hangjelzésről egyébként megoszlanak a vélemények: a rendőrség azt ajánlja, dudáljunk vészfékezés közben.) Csökkentsük a sebességet, és őrizzük meg a nyugalmunkat. Semmiképp ne rántsuk félre a kormányt, akkor sem, ha így elütjük az állatot. Egy út menti fának vagy a szemben közlekedő gépkocsinak csapódva sokkal súlyosabb sérüléssel járó baleset következhet be.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a közlekedés biztonságának céljából kéri a járművezetőket, hogy vaddal történő ütközés esetén értesítsék a rendőrséget, és ha lehetőség van rá, a járművel álljanak biztonságos helyre. A megsérült nagyvadat ne közelítsék meg, egy rémült állat súlyos sérülést okozhat patáival, agancsával vagy harapásával. Az elpusztult állatot ne vigyék magukkal, mivel az büntetőjogilag lopásnak számít - hangsúlyozta rendőrség.


Képek forrása: 1. pixabay.comIvo Houška; 2. commons.wikimedia.org / Dwight Burdette.


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló