Erdők Nemzetközi Napja

Hír

írta: Admin
2014/03/21

2012 decemberében az ENSZ az erdők nemzetközi napjává nyilvánította március 21-ét.

Az ENSZ Közgyűlés 67/200 számú határozatával az erdők nemzetközi napjává nyilvánította március 21-ét abból a célból, hogy 2013-tól kezdődően minden évben világszerte megemlékezzünk az erdők és fák jelentőségéről. Olvashatjuk az Országos Erdészeti Egyesület weboldalán.

"Az erdők napjának alapgondolata nem új keletű. Bár az elmúlt több mint 6 évtizedben többször is felmerült egy ilyen nap szükségességének gondolata, az első konkrét javaslat 1971-ben született, amikor az Európai Mezőgazdasági Bizottság (ECA) javasolta egy erdészeti világnap alapítását. Sajnos ezt követően megállapodás hiányában nem született konkrét intézkedés az ENSZ rendszeren belül és a javaslat hamarosan lekerült a napirendről. Az erdők és fák napjának megünneplése egyéni kezdeményezések tárgya maradt, a világon negyven egynéhány országban szerveztek, zömében március 21-én, ezzel kapcsolatos rendezvényeket.

Az Erdők Nemzetközi Éve kapcsán melegítette fel újra ezt a gondolatot a FAO Erdészeti Bizottsága felismerve, hogy az Év elmúltával is szükség lenne arra, hogy rendszeresen ráirányítsuk a figyelmet arra fontos szerepre, amelyet az erdők és fák a természetben és az emberi társadalom fejlődésében betöltenek. A gondolatot ezúttal támogatta a FAO Konferencia is és a kibontakozó nemzetközi egyetértés alapján Algéria nyújtott be határozat tervezetet az ENSZ Közgyűlés 67. ülésszakához, mely 2012. december 21-én emelkedett határozati erőre, ezúttal mind a 193 tagállam támogatását élvezve.

A határozat felhívja az ENSZ tagállamait, hogy március 21-ét szenteljék az erdők és fák megünneplésének és szervezzenek olyan akciókat melyek az adott nemzet természeti és társadalmi viszonyai közepette ezt a leghatékonyabban szolgálják. Természetesen lehetetlen olyan időpontot kijelölni, mely a Föld valamennyi országában egyformán kedvező lenne, de a márciusi napéjegyenlőség napja mint legjobb kompromisszum került kiválasztásra."

 

forrás: http://www.oee.hu/hirek/agazati-szakmai/erdok_nemzetkozi_nap

A rovat új hírei

Hasonló

A magyar természet védelméért

2014. 12. 04-én Magyarország három legnagyobb természetvédelmi civil szervezete aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy megerősítse a ...