"Fegyvertelen vadász" - Áprily Lajos, a természet költője

Hír

2019/04/10

A költészet napja alkalmából a 132 éve született költőre, Áprily Lajosra emlékezünk, aki műveivel a természet szeretetére és tiszteletére is tanítja olvasóit.

Áprily Lajos erdélyi protestáns családban született Jékely Lajos néven 1887-ben. (Legidősebb fia Jékely Zoltán néven lett szintén ismert költő.) Gyermekkorát a gyönyörű erdélyi Sóvidéken töltötte, ami egész életét meghatározta; 1899-től pedig a kolozsvári református kollégium növendéke lett. Magyar-német szakos tanári diplomát szerzett, később, 1929-ben feleségével és gyermekeivel Budapestre települt, ahol Áprily először a Lónyay utcai református gimnáziumban vállalt állást, majd 1934-ben kinevezték a Baár-Madas Leánynevelő Intézet igazgatójává. Tanítványai között volt Nemes Nagy Ágnes is, aki nagyrészt Áprily hatására kezdett írni, és a közös iskolai kirándulásokon diákjainak a természet iránti rajongását is átadta.

"Engem az erdő véd s szeret,

bükkök, gyertyánok, égerek,

tölgyek. Fenyők is. Égig értek.

Most is, hogy visszagondolok

hajdani erdeim sorára,

a hegy felől gyönyörűen

zúg bükkös erdőnk orgonája.

S ha majd mélyebbre költözöm,

érzéstelen rommá omoltan,

egy hang közelről súgja még:

Én is az erdő fája voltam."

(Szeret az erdő)


Nemes Nagy írta róla később: Áprily "a magyar irodalom egyik legnagyobb természetköltője. Ha ugyan nem „a” természetköltője [...] az ő viszonya a természethez különleges, kivételesen szoros, hogy erdő-mező, állat-növény, erdélyi havas és visegrádi Duna nemcsak állandó témája, vissza-visszatérő tárgya költészetének, hanem szinte fordítva: a természet tárgyai változnak át az ő költészetévé, valamely metamorfózis által fészket rakva szavaiban. Addig-addig építgetve fészküket, míg a kettő: költészet és természet kvázi egymás megfelelőivé válnak..." (Áprily és a természet)

A háború előtt, a fasizmus előretörésének idején egy időre visszatelepült szülőföldjére, de nem sokáig maradt, végleg Magyarországra költözött. A Baár-Madas igazgatói székét azonban nem volt hajlandó újra elfoglalni: nem akarta végrehajtani a zsidó törvényeket az intézményben. Nyugdíjba vonult, és 1967-ben bekövetkezett haláláig a Visegrád melletti Szentgyörgypusztán élt és alkotott.

A 1920-30-as években sorra jelentek meg verseskötetei, azonban 1939 után hosszú időre elhallgatott. Ezalatt kezdett műfordításokkal foglalkozni: a világirodalom legszebb műveit olvashatjuk az ő tolmácsolásában.

Ifjaknak szóló elbeszéléskötete 1965-ben jelent meg Fecskék, őzek, farkasok címmel: a valós élmények alapján született 50 rövid történetben erdőn-mezőn tett megfigyeléseiről, a természet titkairól mesél nekünk.

"Völgyek felett hangos torokkal

üzenhet a vadásztülök.

Békét kötök az állatokkal,

az erdővel kibékülök.


Rejtőzve már többé nem állok

zsákmánnyal csábító lesen.

Márciusi szalonka-párok

suhanjanak szerelmesen.


Jöhet a bükkös karcsu vadja,

a lenge-lányos őz-alak,

nem puska-dörrenés fogadja,

csak egy szelíd „nem bántalak”.


Völgyben, vadonban, rónaságon

a békesség bolyong velem.

Csak egy öröm van a világon

s ez az öröm fegyvertelen.


S a régi őz, ki annyi vérrel

pirosított havat, mohát,

s reám nézett rémült szemével,

a régi őz is megbocsát."

(Fegyvertelen vadász dala)


Kép forrása: pexels.com / Szerző: cmonphotography

 

A rovat új hírei

12 érv a zöldtetők mellett

Miért jó zöldtetős házban lakni vagy dolgozni? Egyszerűnek tűnő kérdés, hiszen a zöldet mindenki szereti, kiváltképp abban a ...

Hasonló

A rovat legolvasottabbjai