Jóval kevesebb erdei fülesbagoly telel idén hazánkban

Hír

írta: MTI
2022/02/21

Lassan hagyománnyá válik hazánkban az éves erdei fülesbagoly számlálás. Az országos akcióban szakemberek és civil önkéntesek, lakosok és diákok egyaránt részt vesznek. Az idei számlálás során azonban jóval kevesebb madarat számoltak össze a résztvevők. Az okokról az Magyar Madáratni és Természetvédelmi Egyesület beszélt közleményében.

Mint jópár éve, az MME idén is a lakosság segítségét kérte a Magyarországon telelő erdei fülesbaglyok január végi országos felméréséhez. A beérkezett adatok alapján Magyarország 699 településén, 1 104 helyszínen 11 040 erdei fülesbagoly telelt, ami közel 33 százalékkal kevesebb a tavalyi számolás eredményénél.

A jelentős csökkenés hátterében természetes okok állhatnak a szakemberek szerint. Tavaly például csúcson volt a mezeipocok-állomány, amit erős visszaesés követett, ez pedig alapvetően meghatározta, hogy a mostani téli szezonban hány bagoly lakhat jól. Az is sokat számít, hogy pont a felmérés ideje alatt viharos erejű szél tombolt, emiatt olyan nappalozóhelyek maradtak üresen a felmérés napjaiban, ahol máskor több tucat vagy akár száznál is több erdei fülesbagoly szokott gyülekezni.

A felmérésben összesen 406 ember vett részt: a lakosságon kívül egy civil szervezet, két óvoda és hat iskola tagjai, és természetesen az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, valamint a nemzeti park igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata. Ennek köszönhetően Magyarország összes megyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok. Ebben az évben 129 olyan településről is érkeztek információk, ahonnan az előző évben nem, ezek közül 69-ben találtak fülesbaglyot.

Az évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az idei kapcsán az egyik legsokatmondóbb, a hazai agrárgazdaságot érintő egyik ilyen információcsoport a baglyok által elpusztított kisrágcsálók nagy száma. A Magyarországon tartózkodó 11 040 fülesbagoly legalább 2,76 millió - mezőgazdasági kárt is okozó - rágcsálót pusztít el a 2021/2022-es telelési időszakban. Ezek a számok is igazolják a baglyok védelmének fontosságát.

A korábbi évek bagolyszámlálásairól szóló összefoglalók itt találhatók.


Kép forrása: commons.wikimedia.org / Szerző: Pavlen


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló