Magyar mandulafa nyert az Európai Év Fája versenyen!

Hír

2019/03/20

Három év után ismét magyar fa lett az Európai Év Fája verseny első helyezettje, így a vetélkedő kezdete, 2010 óta már negyedik alkalommal nyerte el hazánk fája a címet (és először azóta, hogy két fára lehet szavazni). Februárban több mint 300 ezren szavaztak Európa szerte a kedvenc fájukra, ebből a Havi-hegyi mandulafa 45132 szavazatot szerzett. A második helyet az oroszországi Abramtsevoi tölgy nyerte el, a harmadik pedig a Portugálok fája lett. A mandulafa ezúton is köszöni mindenkinek a rá leadott sok-sok szavazatot!

Idén már tizenöt ország vett részt a versenyben, köztük Oroszország, Belgium, Portugália, és Spanyolország legszebb fái is. Magyarországot a pécsi Havi-hegyi mandulafa képviselte, mely 2018-ban győzött az Ökotárs Alapítvány által szervezett magyarországi Év Fája versenyben. A fákra február 1. és 28. között a www.treeoftheyear.org oldalon lehetett szavazni. Az ünnepélyes díjátadó március 19-én a brüsszeli Európa Parlamentben zajlott le.

A Havas Boldogasszony-templom előtt álló mandulafa 135 éve örvendezteti meg virágaival a látogatókat. A versenybe a Jurassic Természetismereti és Túraklub tagjai mellett a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztályának alkalmazottai jelölték. A jelölők számára magától értetődő volt, hogy az Év Fája verseny céljai összehangolhatóak a természettudományi múzeumok szemléletével, küldetésével. A múzeumok egyik meghatározó feladata egyre inkább a társadalmi szerepvállalás: a közösségformálás, közösségteremtés, mely ennek a versenynek is a természetvédelem mellett fontos célja.

A versenyben résztvevő fák helyezési sorrendben:

 

  1. Magyarország - 45132
  2. Oroszország-39538
  3. Portugália-32630
  4. Franciaország-29140
  5. Csehország-22294
  6. Lengyelország-16856
  7. Hollandia-16194
  8. Szlovákia-15412
  9. Anglia-14408
  10. Belgium-14295
  11. Horvátország-14217
  12. Spanyolország-13622
  13. Románia-13040
  14. Bulgária-12846
  15. Litvánia-12148

 

Az Európai Év Fája verseny célja, hogy erősítse a fák és az emberek közötti kapcsolatot, és hogy felhívja a figyelmet a fák kulturális és természeti értékére. Más versenyektől eltérően itt nem a fák szépsége, mérete vagy kora fontos, hanem a történetük és kapcsolatuk a közösségekkel. A versenybe ugyanis olyan fákat lehet nevezni, melyek fontosak a körülöttük élők számára: találkozási pontot kínálnak vagy történetek kapcsolódnak hozzájuk.

A nemzetközi versenyt a Environmental Partnership Association (EPA, Környezeti Partnerség Egyesület) szervezi, a magyar fordulót pedig a hat alapítványt tömörítő EPA magyar tagja, az Ökotárs Alapítvány. A versenyt támogatja az Európai Földtulajdonosok Szövetsége és a Magnet Bank. A mozgalomhoz évente több százezren csatlakoznak, a résztvevő országok száma a kezdetek óta 5-ről 15-re emelkedett. A verseny szervezői folyamatosan várják a további csatlakozó országokat Európából.

A magyarországi részvétel költségeit az Ökotárs Alapítvány a személyi jövedelemadó 1%-nak felajánlásából fedezi. Amennyiben egyetért a verseny céljaival, és szeretné, hogy a jövőben is eredményesen szerepeljen a magyar fa a versenyben, ajánlja fel jövedelemadója 1%-át az Ökotársnak (adószám: 18062427-1-41).

További információk a versenyről Partnerünk oldalánl: evfaja.okotars.hu


Képek forrása: evfaja.okotars.hu / Szerző: Svastits Krisztián, Mánfai György

forrás: Ökotárs Alapítvány

A rovat új hírei

Hasonló